A Milan a Torinót fogadja a Serie A nyitányán

A hétvégén elérkezik a várva várt pillanat, Olaszországban is útjára indul a labda és megkezdődik a 2016/2017-es szezon. Három hónap szünet után ismét tétmérkőzésen szoríthatunk kedvenc csapatunknak, amely a Torino ellen lép pályára a Serie A 1. fordulójában.

Kezdjük egy kis felvezetéssel a beharangozót: Ami azt illeti, a legutóbbi öt kiírásban legyőzhetetlen Juventus skalpjára hajtó csapatok esélyei sem rosszabbak, mint az utóbbi években bármikor, de nem is jobbak: noha a rekordbajnok torinói keret a Manchester Unitedhez szerződő Paul Pogbával kevesebb lett, a játékosállománya a legnagyobb riválisok labdarúgóival bővült.

Az előttünk álló évad nagy kérdése, hogy a két patinás, ám a jelenkorban botladozó milánói egylet beleszólhat-e az érmes pozíciókért folyó csatába. Nos, sem az AC Milan, sem pedig az FC Internazionale kerete nem erősödött jelentősen az eddigiekhez képest, az Inter is inkább új trénerében, a Roberto Mancinit váltó, vezetőedzőként a holland Ajax csapatával négyszeres bajnok Frank de Boerban bízhat.

Amiért – vagy inkább akikért – még érdemes lehet követni az olasz bajnokságot, azok a magyar légiósok: ismert, Nagy Ádám a nyáron a Ferencvárostól a Bolognába szerződött, míg Felcsútról Sallai Roland kölcsönbe ahhoz a Palermóhoz került, ahol a már tavasszal is kerettag Balogh Norbert csereként többször játéklehetőséget kapott.

Szombaton rajtol tehát az olasz labdarúgó bajnokság új idénye, a tavalyi dobogós AS Roma nyitja a fordulót az Udinese ellen, majd este a címvédő Juventus a Fiorentinát fogadja. A vasárnap játéknapon 18:00-tól láthatjuk a Sinisa Mihajlovic által irányított Torinót a Milan ellen, majd az este folyamán többek között az Inter a Chievóval, a Lazio az Atalantával és a Napoli a Pescarával játszik.

>> AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA:

Az átigazolási piac történései előtt mindenképpen meg kell említenünk a nyári edzőváltást, ugyanis Cristian Brocchi helyét Vincenzo Montella vette át, aki korábban a Roma, a Catania, a Fiorentina és a Sampdoria trénere volt. A Milannál jelenleg tulajdonosváltás van folyamatban és Silvio Berlusconi úgy döntött, hogy 30 esztendő után eladja a klubot. Az előszerződéseket már aláírták a felek és kínai kézbe fog kerülni a Milan közel 100 százaléka.

A játékoskeret alapvetően nem esett át túl nagy átalakuláson a nyári átigazolási időszakban, eddig sikerült megtartani – és remélhetőleg ez a mercato hátralévő napjaiban sem fog változni – az előző szezon legnagyobb felfedezettjét, az olasz labdarúgás “új Buffonját”, a mindössze 17 esztendős Gianluigi Donnarummát, a védelem közepén kulcsszerepet betöltő Alessio Romagnolit, a házi gólkirályt Carlos Baccát, de Mattia De Sciglio, Giacomo Bonaventura és M’Baye Niang is maradt. Érkezett viszont az előző idényben a Serie B-ben 30 gólt szerző Gianluca Lapadula, míg a védelem Gustavo Gomezzel és Leonel Vangionival, a középpálya pedig José Sosával erősödött. A kölcsönből visszatérő játékosok között van Gabriel Paletta és Suso, akikre számít Montella a soron következő szezonban. Ami a távozókat illeti: a Roma élt a vásárlási opciójával Stephan El Shaarawy esetében, aki 13 millió euróért váltott klubot. Szabadon igazolhatóvá vált Alex, Kevin-Prince Boateng és Philippe Mexés is, míg Christian Abbiati visszavonult. Jeremy Menez Franciaországba, Alessandro Matri pedig Reggio Emiliába tette át székhelyét, előbbi az FC Bordeaux, utóbbi pedig a Sassuolo játékosa lett.

Az előszezon az FC Bordeaux elleni 2-1-es győzelemmel vette kezdetét, majd következett az International Champions Cup elnevezésű torna az Egyesült Államokban. A csapat büntetőkkel legyőzte a Bayern Münchent és kikapott a Liverpooltól illetve a Chelsea-től. Augusztus 10-én rendezték a TIM kupát a Milan, a Sassuolo és a Celta Vigo részvételével, a csapat az utolsó helyen végzett. Egy héttel a bajnoki rajt előtt Freiburgban vendégeskedett a Milan és 2-0-s győzelemmel hangolt az idénykezdetre.

Vincenzo Montella, a Milan vezetőedzője kijelölte keretét a találkozóra. Nem áll rendelkezésre Jherson Vergara, Cristian Zapata, José Mauri és Gianluca Lapadula sem, utóbbi eltiltás miatt nem bevethető. Továbbá José Sosa sem játszhat.

>> A MILAN KERETE:

KAPUSOK: Gianluigi DONNARUMMA, GABRIEL, Diego LÓPEZ;

VÉDŐK: Ignazio ABATE, Luca ANTONELLI, Davide CALABRIA, Mattia DE SCIGLIO, Rodrigo ELY, Gustavo GOMEZ, Gabriel PALETTA, Alessio ROMAGNOLI, Leonel VANGIONI;

KÖZÉPPÁLYÁSOK: Andrea BERTOLACCI, Giacomo BONAVENTURA, Juraj KUCKA, Manuel LOCATELLI, Riccardo MONTOLIVO, Andrea POLI, Keisuke HONDA, SUSO Fernandez;

TÁMADÓK: Carlos BACCA, Luiz ADRIANO, M’Baye NIANG.

A Torino is edzőváltáson esett át, ugyanis 5 év után búcsúzott Giampiero Ventura, aki 2011-től 2016 nyaráig irányította a csapatot. Az új edző a Milantól menesztett Sinisa Mihajlovic lett, aki már az első fordulóban visszatér a San Siróba – ellenfélként. A nyári mercato alatt csatlakozott a csapathoz Lorenzo De Silvestri, Luca Rossettini, Panagiotis Tachtsidis és Sasa Lukic, de a legnagyobb név mindenképpen Adem Ljajic, akiért 8,5 millió eurót fizettek a Romának. Ezzel szemben a csapat lengyel válogatott védője, Kamil Glik 11 millió euróért átigazolt a Monacóhoz, de Fabio Quagliarella és Ciro Immobile is távozott, utóbbi kölcsönből vissza. Továbbá néhány nappal ezelőtt a Roma bejelentette Bruno Peres kölcsönvételét, aki vásárlási opcióval került a fővárosiakhoz.

Mihajlovic együttese 4 mérkőzést játszott a felkészülési időszakban, a mérleg 2 győzelem és 2 döntetlen. Sikerült legyőzni az Ingolstadtot (1-0), a Hull City-t (2-1), míg a Benficával és a Leipzig együttesével döntetlen lett az eredmény. A torinóiak egyébként egy héttel ezelőtt győzelemmel kezdtek az Olasz kupában: Ljajic, Martinez, Bruno Peres és Boyé góljaival 4-1-re nyertek a Pro Vercelli ellen.

Sinisa Mihajlovic, a Torino vezetőedzője kijelölte utazó keretét.

>> A TORINO KERETE:

KAPUSOK: Alfred GOMIS, Salvador ICHAZO, Daniele PADELLI;

VÉDŐK: Arlind AJETI, Antonio BARRECA, Cesare BOVO, Leandro CASTAN, Lorenzo DE SILVESTRI, Cristian MOLINARO, Emiliano MORETTI, Luca ROSSETTINI, Davide ZAPPACOSTA;

KÖZÉPPÁLYÁSOK: Afriyie ACQUAH, Mattia ARAMU, Daniele BASELLI, Samuel GUSTAFSON, Sasa LUKIC, Marco BENASSI, Joel OBI, Panagiotis TACHTSIDIS, Giuseppe VIVES;

TÁMADÓK: Andrea BELOTTI, Lucas BOYE’, Adem LJAJIC, Maxi LOPEZ, Josef MARTINEZ.

A két együttes összesen 191 alkalommal találkozott egymással, a mérleg 70 Milan és 54 Torino győzelem, míg 67 alkalommal döntetlen született. Ezeken a mérkőzéseken a piros-feketék 288 gólt szereztek és 228 gólt kaptak. A legutóbbi összecsapáson – február végén – 1-0-s Milan siker született a San Siróban, köszönhetően Luca Antonelli góljának. A kezdőcsapat ez volt: Donnarumma – Abate, Alex, Zapata, Antonelli – Honda, Kucka, Bertolacci, Bonaventura – Bacca, Niang.

Érdekesség, hogy a Torino legutóbb 1985 márciusában tudta legyőzni a Milant a San Siróban, akkor 1-0-ra.

A találkozót Antonio Damato vezeti. A 44 éves játékvezető 20 mérkőzést vezetett a Milannak, a mérleg 10 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség. Damato a Torinónak 16 meccsen tevékenykedett, a mutató pedig 4 győzelem, 5 döntetlen és 7 vereség.

A Milan-Torino összecsapást vasárnap 18:00-kor rendezik a San Siróban, a DIGI Sport 1 élőben közvetíti.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS