A Milan érdeklődik az MU középpályása iránt

Angol sajtóhírek szerint a Milannál felmerült a Manchester United belga válogatott középpályásának, Marouane Fellaininek a szerződtetése.

A 30 éves középpályás szerződése a szezon végén lejár a Vörös Ördögökkel és minden bizonnyal nem fog hosszabbítani, így a nyáron szabadon igazolható lesz. A Milan vezetősége korábban már megerősítette, hogy mindenképpen szeretnék megerősíteni a középpályát a nyáron. A DailyMail és a The Sun szerint a Milan érdeklődik a belga középpályás iránt. Massimiliano Mirabelli néhány nappal ezelőtt az egyik interjújában sejtelmesen beszélt Fellainiről.

“Fellaini? Fontos szerepet tölthet be. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem fogja meghosszabbítani a szerződését a Manchester Uniteddel. Ő egy fontos játékos.” – mondta az olasz sportigazgató.

Mint ismert, az UEFA testülete júniusban fog dönteni a büntetésről, miután a Milan a 2014-2017 közötti időszakban megsértette a Pénzügyi Fair Playre vonatkozó szabályokat. A legrosszabb esetben akár ki is zárhatják a csapatot az Európa Ligából. A La Gazzetta dello Sport szerint Fellaini számára nem jelentene problémát, ha a csapat esetleg nem indulhatna az EL-ben.

Fellaini 2013 nyarán csatlakozott az MU-hoz az Evertontól mintegy 30 millió fontért és azóta 156 tétmeccsen lépett pályára a manchesteri együttesben.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS