A Milan győzelemmel hangolt a bajnoki rajtra

A Milan vasárnap délután idegenben 2-0-s győzelmet aratott a Bundesliga 1-ben szereplő Freiburg ellen, így győzelemmel hangolt a Serie A szezonnyitó fordulójára.

Vasárnap délután 16:30-kor játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Milan az előszezonban, az ellenfél a Freiburg volt. A piros-feketék részéről több játékos sem állt Vincenzo Montella rendelkezésére, nevezetesen Cristian Zapata, Alessio Romagnoli, Leonel Vangioni, Gianluca Lapadula, Suso és M’Baye Niang. Az olasz szakember meglehetősen felforgatott összeállításban küldte pályára a játékosokat: a korábban alkalmazott 4-3-3-mal szemben ezúttal 4-3-1-2-ben játszott a csapat, belsővédő hiányában pedig Luca Antonelli volt kénytelen játszani a védelem tengelyében.

A találkozón Luiz Adriano kétszer vette be az ellenfél kapuját, előbb a 39. percben egy remek összjáték után, majd 4 perccel később az ellenfél védelmi hibáját kihasználva. Több gól nem született az összecsapáson, a Milannál a második játékrészben bemutatkozott az új szerzemény, Gustavo Gomez.

Egy hét múlva, augusztus 21-én a Serie A 1. fordulójában a Torino látogat a San Siróba, amely már élesben fog zajlani.

FREIBURG – MILAN 0-2

Időpont: 2016.08.14. 16:30
Helyszín: Schwarzwald-Stadion, Freiburg
Gólszerző: Luiz Adriano (39., 43.)

A KEZDŐCSAPATOK:

FREIBURG (4-4-2): Schwolow – Söyüncü, Höfler, Gulde, Günter- Haberer, Meffert, Frantz, Bulut – Philipp, Niederlechner.

MILAN (4-3-3): Donnarumma – Calabria (Abate 60.), Paletta (Ely 77.), Antonelli (Zanellato 90.), De Sciglio (Gomez 71.) – Kucka (Poli 60.), Locatelli (Montolivo 46.), Bonaventura (Vido 80.) – Honda – Bacca (Matri 86.), Luiz Adriano (Bertolacci 60.).

Cserék: Gabriel, Plizzari, Vergara.

ÖSSZEFOGLALÓ:

Forrás: www.acmilan.hu – RSS