A Milan győzelemmel kezdte a 2023-as évet

A Milan idegenben 2-1-re nyert a Salernitana ellen az olasz bajnokság 16. fordulójában. A csapat hiába játszott fölényben és a rengeteg kidolgozott helyzet ellenére egygólos különbséggel sikerült nyerni Salernóban.

Szerdán délben Salernitana-Milan párharccal indult a 2023-as esztendő az olasz bajnokságban. Stefano Pioli kénytelen volt 10 játékost nélkülözni a meccsen, azonban így is erősen kezdett a csapat. A 10. percben megszületett az első gól, köszönhetően Rafael Leaónak, aki Sandro Tonali indítása után megtolta a labdát Guillermo Ochoa mellett és az üres kapuba gurított.

Öt perccel később jött a következő Milan-gól: Sandro Tonali első lövését még hárította Ochoa, azonban a második próbálkozásnál – Brahim Diaz lekészítése után – az olasz középpályás kilőtte a kapu alsó sarkát.

Szinte folyamatosan jöttek a helyzetek a vendégek részéről, a kétgólos előnyt viszont nem sikerült növelni, ugyanis számos ziccert elpuskázott a csapat. Az 58. percben Fikayo Tomori lőtt a salernóiak kapujába, azonban hosszas videózás után a játékvezető Brahim Diaz lesen állása és a játékba avatkozás érdekében tett mozdulata miatt visszavonta a találatot. Ochoa nagy védésekkel tartotta meccsben a Salernitanát, amely a 83. percben Federico Bonazzoli révén az első kaput eltaláló lövéséből szépíteni tudott.

A rendes játékidő hátralévő részében és a nyolc perces hosszabbításban már nem született több találat, így a Milan megszerezte a 3 pontot az új év első mérkőzésén.

SALERNITANA-MILAN 1-2
Időpont: 2023.01.04. 12:30
Helyszín: Stadio Arechi, Salerno
Játékvezető: Francesco Fourneau
Gólszerzők: Bonazzoli (83.) ill. Leao (10.), Tonali (15.)
Sárga lapok: Piatek, Bradaric, Coulibaly, Daniliuc ill. Giroud

KEZDŐCSAPATOK:

SALERNITANA (3-5-2): Ochoa; Lovato (19’st Daniliuc), Radovanović, Fazio; Sambia (39’st Valencia), Coulibaly, Bohinen (39’st Bohinen), Vilhena (18’st Bonazzoli), Bradarić; Dia, Piątek.

Cserék: De Matteis, Fiorillo; Bronno, Moțoc, Pirola; Capezzi, Iervolino; Botheim. All.: Nicola.

MILAN (4-2-3-1): Tătăruşanu; Calabria (27’st Gabbia), Kalulu, Tomori, Hernández; Bennacer, Tonali; Saelemaekers (40’st Dest), Díaz (18’st De Ketelaere), Leão; Giroud (40’st Vranckx).

Cserék: Mirante, Nava; Bozzolan, Thiaw; Adli, Bakayoko, Pobega; Lazetić.

ÖSSZEFOGLALÓ:

Hamarosan…