A Milan hazai pályán kapott ki két góllal a Romától

Harmadik vereségét is elszenvedte a Milan az olasz bajnokságban, a milánóiak ezúttal – a szezon során először hazai pályán – az AS Romától kaptak ki 2-0-ra. Ráadásul a piros-feketék Hakan Calhanoglu kiállítása miatt emberhátrányban fejezték be a mérkőzést.

A forduló előtt a Milan elmondhatta magáról, hogy szezonbeli három hazai bajnokiját megnyerte, míg a rómaiak addigi két idegenbeli meccsükön úgy győztek, hogy gólt sem kaptak. A két széria közül utóbbi folytatódott, a vendégek a 72. percben szereztek vezetést: Dzeko 22 méteres lövése megpattant Romagnoli lábán, így Donnarumma hiába vetődött, nem ért le időben a bal alsó sarokhoz (0-1).

Öt perc múlva növelte előnyét a vendégcsapat, Nainggolan balról, 14 méterről megeresztett bombáját Donnarumma csak középre tudta paskolni, az érkező Florenzinek nem volt nehéz dolga (0–2). A 80. percben ráadásul Calhanoglu megrúgta Nainggolant az oldalvonal mellett, második sárga lapja után villant a piros is, így a Milan az utolsó tíz percre azt az esélyét is elveszítette, hogy szépítsen.

MILAN – ROMA 0-2

Időpont: 2017.10.01. 18:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Banti
Gólszerzők: Dzeko (72.), Florenzi (77.)
Sárga lapok: Calhanoglu, Biglia ill. Dzeko
Piros lap: Calhanoglu (80.)

>> KEZDŐCSAPATOK:

MILAN: G. Donnarumma; Musacchio, Bonucci, Romagnoli, Borini (Bonaventura 83.), Kessié, Biglia, Çalhanoglu, Rodriguez, A. Silva, Kalinic (Cutrone 79.).

Cserék: Storari, A. Donnarumma, Paletta, Zapata, Abate, Calabria, Mauri, Locatelli, Montolivo, Suso.

AS ROMA: Alisson, Bruno Peres, Manolas (Juan Jesus 86.), Fazio, Kolarov, Strootman (Pellegrini 30.), De Rossi, Nainggolan, Florenzi, Dzeko, El Shaarawy (Gerson 78.).

Cserék: Skorupski, Lobont, Moreno, Castan, Gonalons, Antonucci, Under.

>> ÖSSZEFOGLALÓ:

Forrás: www.acmilan.hu – RSS