A Milan hosszabbításban győzött az Inter ellen

A Milan szerda este hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a városi rivális Intert az Olasz kupában.

A két együttes ezúttal a kupában találkozott egymással, ráadásul a Milan és az Inter is elveszítette a legutóbbi két bajnoki mérkőzését. A rossoneri kapuját ezúttal az az Antonio Donnarumma védte, akinek ez volt az első tétmérkőzése piros-fekete mezben. Marco Storari a bemelegítés közben sérült meg, Gianluigi Donnarumma pedig combizom sérüléssel bajlódik, ezért nem tudta vállalni a játékot.

A derbi első említésre méltó jelenetére a 19. percig kellett várni, amikor is Kessié beívelése után Kalinic bólintott távolról, ám Handanovic résen volt és a kapu fölé tolta a labdát. A 23. percben szinte első helyzetéből majdnem gólt szerzett az Inter: egy szöglet után Perisic éles szögből lőtte vissza a labdát, amely aztán szerencsétlen módon pattant be a kapuba Antonio Donnarumma lábáról, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot.

A második játékrész elején egy Inter támadást követően Donnarumma mentette meg csapatát a góltól, miután Joao Mario óriási ziccerben eltörte a labdát. Nem sokkal később a másik oldalon is kimaradt egy ziccer: egy beadás után Handanovic ütötte Bonaventura elé a labdát, aki a kapu fölé fejelt. A 79. percben még közelebb volt a gólhoz a Milan, ám Suso megpattanó tekerése a kapufán csattant.

Mivel a rendes játékidőben nem született gól, így jöhetett a hosszabbítás.

A hosszabbítás elején folytatódott a küzdelem, elsősorban a Milan ostromolta továbbra is a kék-feketék kapuját. A 104. percben aztán siker koronázta a Milan erőfeszítéseit: Suso ívelt finoman a védelem mögé és Cutrone remekül lőtt a kapuba, megszerezve a vezetést. Az Internek nem volt válasza a találatra, így a Milan továbbjutott az elődöntőbe, ahol a Fiorentinát búcsúztató Lazio lesz az ellenfél a döntőbe jutásért.

MILAN – INTER 0-0, hosszabbítás után 1-0

Időpont: 2017.12.27. 20:45
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Guida
Gólszerző: Cutrone (104.)
Sárga lapok: Locatelli, Biglia, Cutrone ill. Skriniar, Vecino, Valero

>> KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-3-3): A.Donnarumma; Abate (Calabria 53.), Bonucci, Romagnoli, Rodriguez; Kessié, Biglia, Locatelli (Çalhanoglu 73.); Suso, Kalinic (Cutrone 76.), Bonaventura.

Cserék: G. Donnarumma, Soncin, Antonelli, Paletta, Zapata, Borini, Montolivo, André Silva.

INTER (4-2-3-1): Handanovic; Cancelo, Skriniar, Ranocchia, Nagatomo; Vecino, Gagliardini (Brozovic 75.); Candreva (Eder 101.), Joao Mario (Borja Valero 67.), Perisic; Icardi.

Cserék: Padelli, Berni, Santon, Dalbert, Lombardoni, Karamoh, Pinamonti.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS