A Milan hozta a kötelezőt és győzött a Brescia otthonában

A Milan péntek este idegenben 1-0-s győzelmet aratott a Brescia felett az olasz bajnokság 21. fordulójának nyitómérkőzésén. Az újonc alakulat jelentős mértékben megnehezítette a Rossoneri dolgát, ám Ante Rebic megint eldöntötte a meccset.

Eseménydúsan zajlottak az első percek, először Kessié került helyzetbe a tizenhatoson belül és a védők blokkolni tudtak. Ezt követően Ibrahimovic lövése lepattant az ellenfél védőjének kezéről, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. A 17. percben Bennacer távoli próbálkozása az oldalhálóban kötött ki. Egy percre rá Leao beadása után Ibrahimovic fejesét Joronennek kellett hárítania.

A 30. percben helyzetbe került a Brescia, a beadásról lemaradt a középen érkező csatár. Ezután egy szögletből Torregrossa fejelhetett, de célt tévesztett és nem találta el a kaput. A 34. minutumban Donnarumma a meccs eddigi legnagyobb védését mutatta be: egy hajszálpontos beadást követően Aye fejesét kellett kitolnia a gólvonalról.

A 40. percben Theo hozta ziccerbe Ibrahimovicot, ugyanakkor a befejezés pontatlanul sikerült és a svéd csatár közvetlen közelről a kapu bal oldala mellé lőtt.

A második félidő elején nagyon közel került Torregrossa a vezetés megszerzéséhez: látványos mozdulattal lőtt kapura, de a labda elsuhant a kapufa mellett. Néhány perccel később a Brescia betalált, azonban les miatt érvénytelenítették a találatot.

Ezután sorra jöttek a lövések Torregrossától, viszont Donnarumma állta a sarat a Milan kapujában. A 72. percben megszületett az első érvénytes találat, méghozzá a Milan részéről. Calhanoglu hosszan indította Ibrahimovicot, aki középre tette a labdát és a tizenhatoson belüli kavarodás után Rebic közelről a kapuba lőtt (0-1).

A 82. percben Castillejo dönthette volna el a mérkőzést, de az esetet megelőzően Ibrahimovic lesen tartózkodott és Valeri jogosan visszavonta a spanyol támadó gólját. Három perccel később Theo Hernández lövése a felsőlécen csattant.

Több találat nem született, Rebic találata jelentette a 3 pontot a Milan számára.

BRESCIA – MILAN 0-1

Időpont: 2020.01.24. 20:45
Helyszín: Stadio Rigamonti, Brescia
Játékvezető: Valeri
Gólszerzők: Rebic (71.)
Sárga lapok: Sabelli, Skrabb ill. Kjaer, Hernández, Conti, Bennacer

KEZDŐCSAPATOK:

BRESCIA (4-3-1-2): Joronen; Sabelli, Cistana, Chancellor, Mateju; Bisoli (Skrabb 88.), Tonali, Dessena (Ndoj 70.); Romulo; Torregrossa, Ayé (Alfonso Donnarumma 78.).

Cserék: Andreacci, Gastaldello, Spalek, Mangraviti, Magnani, Viviani, Martella, Dessena.

MILAN (4-4-2): G. Donnarumma; Conti, Kjær, Romagnoli, Theo Hernández; Castillejo, Kessié, Bennacer, Calhanoglu (Krunic 77.); Ibrahimovic, Rafael Leao (Rebic 58.).

Cserék: A.Donnarumma, Begovic; Gabbia, Musacchio, Rodriguez; Bonaventura; Piatek, Suso.

ÖSSZEFOGLALÓ:

Hamarosan…

Forrás: www.acmilan.hu – RSS