A Milan idén még nem kapott ki, ha vezetést szerzett

Egy cikk erejéig összegeztük a statisztikákat a Milan-Genoa bajnoki mérkőzést követően. Mint ismert, a piros-feketék 2-1-re legyőzték a genovai együttest, így megerősítették pozíciójukat a tabellán és megközelítették a nemzetközi kupaindulást érő helyezéseket.

– Bacca öt perc után bevette az ellenfél kapuját, így már 13 gólnál jár a bajnokságban. Ő a házi gólkirály és az összesített góllövőlistán a második helyen áll Gonzalo Higuaín után. Bacca egyébként az előző 8 tétmeccsen 6 gólt szerzett.

– A másik gólszerző Keisuke Honda volt, aki 483 nap után volt ismét eredményes a Milan színeiben a Serie A-ban. Honda legutóbb 2014 októberében a Hellas Verona ellen talált be.

– A tegnapi győzelemmel megtört a Milan rossz sorozata a Genoa ellen, ugyanis a rossoneri a vasárnapi meccset megelőzően legutóbb 2012 októberében tudta hazai pályán legyőzni a Genoát.

– A Milan ebben a szezonban még sohasem veszített el mérkőzést a vezető gól megszerzését követően. 15 meccsen 12 győzelem és 3 döntetlen a mérleg.

– Giacomo Bonaventurát választotta a mérkőzés legjobbjának a WhoScored internetes oldal. Jack 2-szer lőtt kapura, 2 sikeres cselt mutatott be és 2-szer szerelt sikeresen, valamint 84 százalékos passzpontosság fűződik a nevéhez.

– M’Baye Niang mutatta be a legtöbb sikeres cselt a csapatból.

– Andrea Bertolacci szerelt sikeresen a legtöbbször, pontosan 5-ször.

>> MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI:

MILAN GENOA
56% LABDABIRTOKLÁS 44%
14 KAPURA LÖVÉS 7
6 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 2
6 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 2
2 BLOKKOLT LÖVÉSEK 3
18 SZABADRÚGÁS 19
5 SZÖGLET 3
5 LES 3
1 VÉDÉS 4
14 SZABÁLYTALANSÁG 15
1 SÁRGA LAP 1
0 PIROS LAP 0

>> JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

Játékos G GP KL KT CS SZ EK SL PL SP ÖP
ALEX 79% 42
L. ANTONELLI 1 1 4 1 77% 52
C. BACCA 1 1 1 2 59% 17
M. BALOTELLI
A. BERTOLACCI 1 1 5 1 80% 60
G. BONAVENTURA 7 2 2 2 1 84% 51
M. DE SCIGLIO 1 1 3 80% 51
G. DONNARUMMA 59% 27
K. HONDA 1 2 2 2 2 3 80% 41
J. MENEZ 1 83% 12
R. MONTOLIVO 1 1 83% 64
M. NIANG 3 1 3 71% 24
A. POLI 100% 7
A. ROMAGNOLI 1 2 1 81% 36

Forrás: www.acmilan.hu – RSS