A Milan vezetősége a Monaco csatárát akarja

Egybehangzó olasz és francia sajtóinformációk szerint a Milan bejelentkezett a francia élvonalban szereplő AS Monaco olasz csatáráért, Pietro Pellegriért.

A lehetőségekhez mérten Zlatan Ibrahimovic és Olivier Giroud mellé egy fiatal csatár érkezhet a nyári átigazolási időszakban. Korábban Kaio Jorge volt a célpont, azonban a brazil csatár végül a Juventus játékosa lett. Most Franciaországból van kiszemelt.

Fabrizio Romano – aki a leghitelesebb forrásnak számít az átigazolási ügyekben – közlése szerint a Milan vezetősége fontolóra vette Pellegri szerződtetésének a lehetőségét. Jelenleg folyamatos tárgyalások vannak a Monacóval a megegyezés érdekében.

A Monaco készen áll elengedni a nyáron a 20 esztendős olasz csatárt. akinek egy év van hátra az aktuális szerződéséből. Elképzelhető az a forgatókönyv, hogy Pellegri hosszabbít a klubjával és a Milan kölcsönveszi a következő szezonra.

A MilanNews mellett Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia újságírója is megerősítette, hogy Pellegrit akarja a Milan. Az olasz csatár három év után visszatérhet Olaszországba. Pellegri 2018 nyarán mintegy 20 millió euróért szerződött a Monacóhoz a Genoa együttesétől, azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket Franciaországban.