A Mini WRC az Év Rallyautója

image

A Mini WRC kapta az Év Rallyautója 2011 díjat a londoni AUTOSPORT Awards-on.

Az autó, mely csak idén debütált a World Rally Championship-ben, a Citroen DS3 WRC-t, a Ford Fiesta WRC-t, a Skoda Fabia S2000-t, a Mitsubishi Lancer Evo X-et és a Subaru Impreza WRX-et ütötte ki a nyeregből, amikor elnyerte a díjat. Ez az első alkalom 2007 óta, hogy a gyártók közül nem a Citroené lett az elismerés. David Richards, akinek Prodrive konszernje futtatja a Mini projektet, vette át a díjat a kétszeres Rally Világbajnok Carlos Sainz-tól. "Nagyszerű ez a kezdet, látni, hogy a Mini újra az élvonalban van csaknem 50 év után" – mondta Richards. "Ez valami nagyon különleges. De Monte Carlo már csak 7 hét, úgyhogy máris keményen dolgozunk a felkészülésen."

A Mini név nem játszott szerepet a világszínvonalban az 1960-as évek közepe óta, mikor az eredeti verziójú autó aranykorát élte, győzelmet hozva Rauno Aaltonennek az Európai Rallybajnokságban 1965-ben, és sikereket halmozva számos Monte Carlo, Acropolis és 1000 Tó versenyen. Ez 2010-ben változott meg, amikor a Prodrive – a szervezet mely világbajnoki címet hozott három Subaru pilótának és a gyártónak -, bejelentette, hogy két autót fog futtatni a WRC teljes idényében 2012-től, és az év egy részében az idei szezonban.

A John Cooper Gyári Mini WRC-nek, hogy teljes nevén nevezzük az autót, alapja a Mini Countryman utcai autó , erőforrásként pedig egy BMW 1,6L-es turbófeltöltött motort használ. Az autó először Olaszországban lépett színre a WRC-ben, Dani Sordo-val és Kris Meeke-kel a volán mögött. Sordo sokakat meglepett, mikor hatodikként végzett a versenyen, azután pedig még hatásosabban a dobogó harmadik fokára helyezte az autót Németországban, a Mini WRC csupán harmadik megjelenésén. Még jobb dolgok jöttek, amikor Sordo Franciaországban, a verseny nagy részében vezetett és a végső győzelem csak 6.3 mp-en múlt Sebastien Ogier Citroenjével szemben. Annak ellenére, hogy az autó fejlesztés alatti státusza miatt nem vehetett részt a gyártók bajnokságában, Sordo és Meeke 8.-ként és 11.-ként végeztek a pilóták rangsorában, noha csak a szezon kevesebb, mint felébén versenyeztek.