A MOB nemzetközi igazgatója is köszöntötte a birkózó Eb hőseit


A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) a sportág budapesti otthonában köszöntötte a múlt heti újvidéki Európa-bajnokságon történelmi sikert elért versenyzőket és edzőket.


A Himnusz közös eléneklése után Németh Szilárd, az MBSZ elnöke beszédében örömmel jelentette ki, hogy a Vajdaság székhelye bevonult a magyar birkózás aranykönyvébe. Kiemelte a riói olimpiai ármánykodás után testben és lélekben egyaránt megerősödött, s a csúcsra jutó Lőrincz Viktort, a sérülten is bronzérmet szerző Barka Emesét és Veréb Istvánt, a két súlycsoporttal feljebb is klasszisnak számító Lőrincz Tamást. Köszöntötte a felkészítő edzői stábokat, s leszögezte, az ötkarikás játékok után átalakított központi felkészülési metódus a jelek szerint meghozta gyümölcsét. Hozzátette, az MBSZ a jövő sikerei érdekében létrehozta a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát, valamint sikerrel emelte be Kárpát-medencei nemzettársainkat a hazai versenyrendszerbe az Egy szőnyegen, egy nyelven program keretében. Kiemelte, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy a MOB újonnan  megválasztott elnöke Kulcsár Krisztián pénteken találkozott a nemzetközi szövetség elnökével Újvidéken.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nevében dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója méltatta a nyolc érmet szerző mieinket, gratulálva az új, tokiói olimpiai ciklus nagyszerű rajtjához. A sportvezető emlékeztetett, hogy a MOB-nak új elnöke és főtitkára van Kulcsár Krisztián és Fábián László személyében, akiknek első közös külföldi útja épp az Európa-bajnokságra vezetett. Kulcsár Krisztián programjában korábban hangsúlyozta, fontos számára a jó partneri kapcsolat a szövetségekkel, valamint  a sportdiplomácia kiszélesítése. A MOB vezetői újvidéken tárgyaltak Nenad Laloviccsal, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) szerb elnökével, a NOB tagjával és Leri Habelovval, a Grúz Olimpiai Bizottság vezetőjével is. 

Németh Szilárd pezsgővel köszöntötte a csapat és a szakmai stáb tagjait, majd mindenki közösen megtekintette az Eb legszebb magyar pillanatait tartalmazó kisfilmet.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a sportág legendái közül többek között Varga János, Farkas Péter, Tóth István és Klinga László, továbbá Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, valamint a birkózóakadémia ifjú növendékei.

Az Európa-bajnokságon Lőrincz Viktor és Korpási Bálint aranyérmes lett, Lám Bálint és Németh Zsanett ezüst-, Lőrincz Tamás, Kiss Balázs, Veréb István és Barka Emese bronzérmet nyert.


(MOB-MBSZ, fotók: MOB/Szalmás Péter)

Forrás: www.mob.hu – RSS