A motorguru is megszólalt Renault-ügyben

F1

2016. január 4. hétfő, 16:26

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A Renault Mario Illien segítségével szeretne ismét világverő erőforrásokat készíteni, a svájci szakember azonban figyelmeztetett: az F1-es sikereket nem adják olcsón, pláne nem hamar.

A Renault december végén tisztázta a Mario Illien személye körüli félreértéseket, tudatva a nagyvilággal, hogy a Red Bullnak semmi köze nem volt az Ilmor első emberének leigazolásához. Most maga az érintett is megszólalt, a svájci Sonntagsblick hasábjain. „Két héttel ezelőtt írtam alá a szerződést a Renault-val” – mondta a 66 éves szakember. Munkája azért lesz fontos a Renault-nak, mert bár ugyan a cég elnöke, Carlos Chosn három évet adott az enstone-iaknak arra, hogy sikeressé váljanak, a rombuszos gyártó nem engedhet meg magának még egy olyan blamázst, mint az elmúlt évben, amikor a kiszállás széléről táncoltak vissza, hogy végül gyári alakulattal hódítsák meg a száguldó cirkusz trónját.

Illien azt mondja, hogy cége 2016-ban már a 300. győzelmére fog törni a motorsport világában, de lehűtötte a kedélyeket a gyári Renault csapat szereplésével kapcsolatban. „Túl rövid az idő, először a hatékonyságot kell növelnünk” – nyilatkozta Illien azzal kapcsolatban, hogy már idén győzelemre törjön a francia gyártó. A Red Bull helyzete egy kicsit komplikált lesz 2016-ban, hiszen az alap-erőforrást a Renault fogja biztosítani a Milton Keynes-ieknek, a tuningolását az Ilmor végzi majd, mindehhez pedig a TAG Heuer adja a nevét.

Cyril Abiteboul energiáit már a Renault új projektjébe fekteti, azonban egy nyilatkozat erejéig még visszatekintett a 2015-ös szezonra. „Az kell mondjam, némi frusztrációval kellett megküzdenünk a pályán. Jobb munkát szerettünk volna végezni a Red Bull és a Toro Rosso számára. De azt mindig tudtuk, hogy sok időbe fog telni, amíg kijavítjuk a hibákat. Remélhetőleg most már megvan a stratégiánk, az időnk, és a forrásunk ahhoz, hogy ezt a következő években véghez tudjuk vinni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS