A MÚSZ nem tud pályázni a 2013-as vb-re

uszas1.jpg

A magyar úszósport számára 2009 egyetlen igazán rossz híre az volt, hogy a nemzeti szövetség (MÚSZ) kénytelen volt letenni a 2013-as világbajnokságra benyújtandó pályázatról a megfelelő fővárosi létesítmény hiánya miatt – hangzott el e megállapítás abban a beszámolóban, amelyet a MÚSZ éves közgyűlésén fogadtak el.

    Az összegzés szerint kiválóan sikerült a versenyzők idénye, hiszen a tavalyi római nagymedencés világbajnokság és az isztambuli rövidpályás Európa-bajokság mellett a korosztályos viadalokon, így az EYOF-on és az ifjúsági Európa-bajnokságon is remekül szerepeltek a magyar úszók. Bár a klubok nem dúskáltak a pénzben, a szövetség szponzori bevételeinek köszönhetően 25 tagszervezetét és az edzőket 96,75 millió forinttal tudta közvetlenül segíteni – és mindemellett maradéktalanul sikerült megvalósítani a kitűzött szakmai programokat is. Mindennek köszönhető, hogy a magyar úszósport rég nem látott, fantasztikus sikerekben gazdag esztendőt zárt, ami rendkívül szép reményekre jogosít a londoni olimpiát, de mindenekelőtt az ez évi budapesti Európa-bajnokságot illetően – rögzítették a vasárnapi fórum legfőbb dokumentumában.

    A küldöttek szintén egyhangúlag adták áldásukat a 2010. évi költségvetésre, amelyben a felkészülési programokra és a versenyeztetésre több mint 170 millió forintot irányoz elő a szövetség (az idén a honi rendezésű Eb mellett az eindhoveni rövidpályás kontinensbajnokságon és a dubaji rövidpályás világbajnokságon is részt vesznek a legjobbak). Az eseményen elhangzott: a Gyárfás Tamás elnök által irányított sikeres támogatói programnak köszönhetően biztos lábakon áll a büdzsé. Igaz, a költségvetési egyensúly alapja az augusztusi Európa-bajnokság sikeres lebonyolítása, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megoldódjék a tévéközvetítés ügye, és az MTV "térjen vissza" a medence partjára. Annál is inkább, mert amint az a római vb-ről készült jelentésben is olvasható: az olasz tévések produkciójának színvonala össze sem volt hasonlítható a 2006-os budapesti, verseny-versenyző központú, világszínvonalú közvetítéssel.

    Ruza József főtitkár mindehhez annyit tett hozzá, hogy a "kirakat" mögötti, igen fontos programok is kiválóan működtek 2009-ben, így a Sárosi Imre úszásoktatási program, a Széchy Tamás nevét viselő versenyprogram, valamint a Rajki Béla létesítményfejlesztési program – ez utóbbi keretében újonnan épülő uszodák tervezéséhez, illetve az elkészült, felújított medencék hitelesítéséhez nyújthatott a szövetség segítséget.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.