A nagy visszatérés: A montenegrói válogatott örül, hogy ismét a Vasasban játszhat

Drasko Brguljan reméli, hogy egy jó és veszélyes csapat lesz a Vasas.

2014-ben hagyta el a Vasast, most ismét visszatér Drasko Brguljan a piros-kékekhez. A játékos a klub honlapjának beszélt a karanténról, mostani állapotáról és arról, mit érhet el régi-új klubja.

Mikor visszajöttem Budapestről, négy hétig karanténban voltam. Az első tizennégy napot egy kis szállodában töltöttem, azután otthon voltam. Később már elkezdtünk edzeni, szárazföldi edzéseket tartottunk, vízben nem voltunk majdnem két hónapig. Két és fél hete edzünk rendesen, megyünk vízbe és konditerembe is, szóval most már minden rendben van. Remélem, nemsokára meccseket is fogunk játszani – mutatott rá.

Drazsé hozzátette: nem volt nehéz döntés. Mikor hét-nyolc éve itt játszottam, minden nagyon szuper volt, imádok a Komjádiban edzeni. Nagyon jó csapat voltunk, megnyertük a bajnokságot, tökéletes volt a hangulat is. Remélem, ez most is így lesz. Mikor Lajos lett az edző, megkeresett, elmondta, hogy nagyon szeretné, ha én is mennék. Mikor hívott, már tudtam, hogy jövőre én is a Vasasban játszom. Nagyon örülök neki, különösen azért, mert ott lesz Mátéfalvy Csaba is, akivel már dolgoztam, emellett jön az OSC-ből Marci, a kondiedző, akivel imádok dolgozni (Fridvalszki Marcell – a szerk.). Szerintem egy jó és veszélyes csapat lesz a Vasas – mondta.

A teljes interjú, ide kattintva érhető el…

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS