A Német–Szegő páros felemás szezonja

Rali

2015. december 16. szerda, 12:10

Szerző: AFM – Gellérfi Gergő

Bár a nemzetközi versenyeken nem sikerült teljesíteni az elvárásokat, a Német László–Szegő János páros így sem elégedetlen a 2015-ös idénnyel, hiszen hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak, s a rali-ob-n kategóriagyőzelmekig is jutottak. Német Lászlóval beszélgettünk a szezonról.

Sok minden történt veletek az idén, milyennek értékeled az évet?

Felemás szezont tudhatunk magunk mögött több szempontból is. Az egri és a miskolci futamon egy Renault Clio R3-as versenyautóval álltunk rajthoz, amit nagyon élveztünk, hiszen mindkétszer dobogós helyen értünk célba. Az eredeti terveink szerint ezzel az autóval folytattuk volna a hazai aszfaltos futamokon, valamint idei célkitűzésünknek megfelelően néhány külföldi megmérettetésen is, azonban a Renault motorja egy héttel a kiszemelt külföldi versenyünk előtt tönkrement.

Nemeth-Szego_01

Hogyan oldottátok meg ezt a problémát?

Úgy döntöttünk, hogy az év hátralévő részét az Oktan Sport másik versenyautójával, egy Peugeot 208 R2-vel teljesítjük, és nem bántuk meg. Az olasz Casentino és a cseh Barum Ralin indultunk, az előbbi a Mitropa Rali-kupa, az utóbbi az Eb része. Mindkét versenyen népes mezőnyben, számunkra ismeretlen pályákon kellett helyt állnunk, ami nagy motivációt és kihívást jelentett. Az olasz futamon dobogós, a Barumon pedig pontszerző helyezést szerettünk volna elcsípni, ám sajnos mindkét versenyen elkövettünk kisebb-nagyobb hibákat, melyek következtében nem sikerült maradéktalanul elérni célunkat.

De mindent egybevetve azért nem vagytok csalódottak, ugye?

Nem, mert hasznos tapasztalatokra tettünk szert, és a részeredményeink alapján bizakodóak vagyunk a jövő évet illetően. Élveztük, hogy a kiélezett versenyben folyamatosan a saját határainkat kellett megpróbálnunk egyre feljebb tolni ahhoz, hogy „labdába tudjunk rúgni”. Úgy érezzük, hogy tudtunk gyorsulni, de még bőven van hová fejlődnünk magunkhoz képest, és az autó helyes beállításainak terén is. Örülünk neki, hogy külföldi tapasztalatinkat itthon kamatoztatni tudtuk, és sikerült a Kassa és a Mecsek Ralin is a dobogó tetejére állnunk kategóriánkban. Bízunk benne, hogy jövőre újra lehetőségünk nyílik nemzetközi versenysorozatban bizonyítani. Köszönjük az Arable Racing Kft.-nek és partnereinek hogy lehetővé tették versenyzésünket!

Forrás: www.formula.hu – RSS