A nyári keretre komoly támpontot adott ez a hét

BiroAttilaMTI012

Bíró Attila értékelte az Európa Kupán és a Világliga meccsen látottakat.

BiroAttilaMTI012

Bíró Attila így nyilatkozott: “Egész egyszerűen momentán ott tartunk, hogy zsinórban nem képes még ez a csapat több mérkőzésen keresztül jól teljesíteni, látszott ez a hazai Világliga-mérkőzéseken is, még ha ott hetek is voltak egy-egy találkozó között. A csapatépítés ezen fázisában nagy probléma még nincs ezzel, de természetesen muszáj ezt a kilengést nyárra kisebbre, sokkal kisebbre redukálni. Tanulság, hogy aki itt akar játszani, be akar kerülni a bő Európa-bajnoki keretbe, majd később a 13-as csapatba, annak bizonyos szint alá nem szabad mennie! Ez a cél. Ha gyengébb napot is fog ki valaki, akkor sem mehet egy szint alá. A spanyolok ellen ezzel kapcsolatosan elégedettebb lehettem, profibbnak éreztem az egészet, jobb hozzáállást, szellemiséget, tüzet láttam a társaságon. Ha voltak is hullámvölgyek – kár lenne tagadni, voltak, nem kicsik… –, nagyvonalakban az eredmény jónak mondható. Kíváncsi leszek majd az elemzések során néhány szituációra, amelyet a meccs hevében másként értékeltem, vagy amelyet majd másképpen értékelek akkor, szóval kimondottan hasznos találkozót játszottunk.” – fogalmazott többek között az MVLSZ.hu-nak.

Elmondta: „A nyári keretre komoly támpontot adott ez a hét, látni lehet, kivel lehet már most is komolyan számolni, és ki az, akinek még távoli céljai lehetnek csupán. Lesz még egy sorsdöntő meccsünk az oroszok ellen, ott tovább építkezhetünk, jó lenne ezt a sorozatot hat meccsel megtolni, azaz kijutni a Világliga Szuperdöntőjébe. Akkor könnyebb lenne majd Európa-bajnoki keretet hirdetni. Viszont nem árt hangsúlyozni, a barcelonai kontinensviadal még mindig csak egy fontos állomást jelent a jövő évi kvalifikációs világbajnokságra, ahol már igenis, zsinórban kellene nyerni a meccseket.”

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS