A Paks ellen (is) el van átkozva az Újpest

A Videoton sorozatban a harmadik hazai meccsén ért el legalább három gólt, hasonló szériára március-áprilisban volt példa. A Paks és az Újpest legutóbbi 14 (!) mérkőzéséből a lilák egyetlen egyet nyertek csak meg. A Békéscsaba legsúlyosabb XXI. századi veresége az élvonalban egy 2002-es 1-6 volt, azt is Debrecenben, a Loki ellen szenvedte el, hetet legutóbb 1997. szeptember 3-án kapott, akkor 8-0-t mért rá a nagy mumus, a DVSC.

VIDEOTON FC–BP. HONVÉD 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Feczesin (33.), Gyurcsó (45.), Juhász (64.)

– A Videoton FC sorozatban a negyedik hazai mérkőzését nyerte meg az OTP Bank Ligában, ilyen jó szériája május óta nem volt.

– A címvédő sorozatban a harmadik hazai meccsén ért el legalább három gólt, hasonló szériára március-áprilisban volt példa.

– Horváth Ferenc győzelemmel debütált új csapata élén. A legmagasabb osztályban korábban a KTE és a Paks élén is sikerrel rajtolt, a Győri ETO-val ellenben nem. 2012 őszén a KTE edzőjeként ugyancsak a Bp. Honvéd ellen debütált, ugyancsak hazai győzelemmel. Érdekes, hogy a korábbi válogatott csatár eddig csak fővárosi klubok ellen mutatkozott be új állomáshelyén (Bp. Honvéd, Újpest, Ferencváros), mindegyiknek volt a játékosa.

– Gyurcsó Ádám a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén öt gólt szerzett. Ennél jobb sorozata még nem volt az élvonalban, hasonló 2011 őszén, a KTE tagjaként, akkor öt meccsen négy gólt ért el.

– Feczesin Róbert 12 bajnoki meccsből álló gólcsendet tört meg az OTP Bank Ligában. Hasonlóan hosszú gól nélküli sorozata 2006 óta nem volt az NB I-ben.

– Juhász Roland március 1. óta először szerzett bajnoki gólt.

– A Bp. Honvéd több mint egy éve nem szenvedett ilyen súlyos bajnoki vereséget. 2014. október 4-én a DVSC-Teva verte meg 4-0-ra.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MTK BUDAPEST 2-3 (1-1)

Gólszerzők: Lencse (18., 11-esből), Fodor (77.), illetve Kanta (31., 86., a másodikat 11-esből), Bese (53.)

– Az MTK először szerzett három gólt vendégként a bajnoki idényben.

– Kanta József másodszor szerzett két gólt egy meccsen az idényben, a negyedik értékesített büntetőjénél tart.

– A kék-fehérek 2014 novemberében szereztek ezt megelőzően legutóbb három gólt vendégként (Szombathelyen), s ugyancsak abban a hónapban nyertek úgy, hogy két gólt is kaptak (a Bozsik-stadionban a PMFC ellen).

– Az MTK 2015-ben először nyert bajnoki mérkőzést vidéken. Ugyanakkor sorozatban másodszor győzött a Puskás FC otthonában.

– A felcsútiak immár sorozatban a hatodik bajnoki mérkőzésükön maradtak nyeretlenek.

– Robert Jarni legénysége a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből hármat (!) is 3-2-re veszített el.

– Lencse László a legutóbbi két fordulóban mindkét csapat ellen a kapuba talált, amellyel korábban bajnoki címet nyert. Ám sem a Videoton, sem az MTK elleni gólja nem hozott pontot a Puskás Akadémiának.

PAKSI FC–ÚJPEST FC 1-0 (0-0)

Gólszerző: Bertus (70.)

– A Paks immár öt forduló óta veretlen.

– Hazai pályán nem talált még legyőzőre a szezonban.

– Csertői Aurél együttese ötödször nem kapott gólt a bajnoki idényben.

– Bertus Lajos 2015-ben három bajnoki gólt szerzett eddig. Ezek közül kettővel az Újpest kétszeri legyőzéséhez járult hozzá.

– A két csapat legutóbbi 14 (!) mérkőzéséből a lilák egyetlen egyet nyertek csak meg. Kilencen a paksiak győztek.

– Nebojsa Vignjevics csapata a bajnokságban immár kilenc forduló óta nyeretlen. Augusztus 15. óta csak Diagne szerzett akciógólt a játékosai közül.

– A lila-fehérek mindössze négyszer maradtak eddig szerzett gól nélkül az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében, de ezek közül kétszer is a Paks ellen.

DVSC-TEVA–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 7-0 (1-0)

Gólszerzők: Kulcsár T. (32., 68.), Sidibé (52.), Balogh (54.), Tisza (63.), Zsidai (76.), Ilizi (81., öngól)

– A DVSC-Teva az eddigi őszi hazai mérkőzésein mindössze három gólt lőtt, most 90 perc alatt több mint a kétszeresét.

– Kondás Elemér csapata legutóbb 2013. július 28-án, a Kaposvári Rákóczi ellen szerzett hét gólt hazai bajnoki mérkőzésen. Az új Nagyerdei Stadionban bajnoki meccsen öt szerzett gól volt a csúcsa.

– Kulcsár Tamás szinte napra pontosan egy éve, 2014. október 19-én, a Videoton ellen szerzett legutóbb a mostani előtt két gólt a bajnokságban.

– Tisza Tibor hat bajnoki meccsen játszott eddig a szezonban, ezek közül ötön szerzett gólt. A legutóbbi három bajnokija mindegyikén a kapuba talált, 2014 végén volt egy hasonlóan jó szériája.

– A DVSC-t kétszer segítette öngól a mostani szezonban, mindkétszer a Békéscsaba ellen.
– Loki tíz gólt szerzett a Békéscsaba elleni két mérkőzésen, pontosan annyit, amennyit a „köztes” tíz meccsen.

– A vendégek közül Vaskó Tamás piros lapot kapott (70.). Ez már a második, amellyel ebben az idényben büntették, de az elsőt még a Dunaújváros-PASE tagjaként kapta.

– A Békéscsaba legsúlyosabb XXI. századi veresége az élvonalban egy 2002-es 1-6 volt. Azt is Debrecenben, a Loki ellen szenvedte el. Hetet legutóbb 1997. szeptember 3-án kapott, akkor 8-0-t mért rá a nagy mumus, a DVSC.

VASAS SC–DIÓSGYŐRI VTK 0-1 (0-0)

Gólszerző: Bacsa (70.)

– A Diósgyőri VTK először győzött vendégként a bajnoki idényben.

– Bekő Balázs együttese először nem kapott gólt az OTP Bank Liga 2015–2016-os kiírásában.

– Bacsa Patrik az első gólját szerezte a mostani idényben. A hajrára csereként beálló csatár, aki az előző három fordulóban csak az NB III Keleti csoportjában vergődő II. csapatban kapott helyet, egy perccel a pályára lépése után eredményes volt.

– A Vasas a legutóbbi hét fordulóban öt vereséget szenvedett – minden alkalommal egy góllal maradt alul.

– A piros-kékek hazai mérlege a leggyengébb az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében, hét meccsen mindössze három pontot szereztek.

– Remili Mohamed a 80. percben büntetőt hibázott. Ivan Radoš kivédte a lövését.

– A DVTK ugyan győzelemmel kezdett a Vasas ellen, de az első hat fordulóban összesen csak négy pontot gyűjtött.. A második hatfordulós szakaszban ellenben 11 pontot szerzett. Ez utóbbi periódusban csak a Ferencváros és az MTK gyűjtött több pontot nála.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS 3-1 (2-0)

Gólszerzők: Šesták (19.), Varga (37.), Ramírez (79.), illetve Nagy P. (59.)

– A Ferencváros több mint egy éve, 2014. október 4-én vesztett legutóbb bajnoki mérkőzést, a veretlenségi sorozata 32 találkozó óta tart, a Groupama Arénában pedig továbbra sem kapott ki az NB I-ben.

– A Fradi negyedszer szerzett három gólt a bajnoki idényben, ebben is listavezető.

– Thomas Doll hazai és idegenbeli mérlege nagyon hasonló, a Groupama Arénában 13-3-as, vendégként 12-2-es a gólkülönbség, otthon 18, idegenben 16 pontot gyűjtött eddig.

– Cristian Ramírez az első gólját lőtte a magyar élvonalban. A 23. találkozóján született meg.

– A Haladás eddig csak a Ferencvárostól kapott ki a mezőnyben, de attól kétszer is.

– Király Gábor először kapott három bajnoki gólt az idényben.

– A vereséggel a Haladás hátrább csúszott a táblázaton, az első hat fordulóban 11, a másodikban 7 pontot szerzett. Immár öt forduló óta nyeretlen. Mindössze három gárda nem nyert a legutóbbi öt fordulóban: a Haladás, a Puskás Akadémia és az Újpest.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS