Németh Ágnest 1986-ban Európa legjobb játékosává választották, pályafutása egybeesett a magyar női kosárlabda fénykorával. Később nem mindennapi módon váltott, és a palánkok világát a manézsra cserélte fel. Pályafutása kissé méltatlanul zárult le: még csak el sem búcsúztatták a sportág egyik legeredményesebb alakját.
(Fotó: Teknős Miklós)
Két centivel haladja meg a két métert. Lányként jó volt ennyire magasra nőni?
– Én nemigen foglalkoztam ezzel, mert már az óvodában is magas voltam, és hozzászoktam. Olykor persze csúfoltak miatta, ráadásul le volt ragasztva a szemüvegem, ami miatt szintén sokat gúnyoltak, de a serdülőkorig elég erős voltam, és akár verekedve is megvédtem magam. Olykor én nyertem, olykor pórul jártam, de gátlásokat nem okozott a magasságom.
– Adta magát, hogy kosárlabdázzon?
– Egyáltalán nem. Zirc mellett, Dudaron nőttem fel, és eszembe sem jutott a kosárlabda. A testnevelési órákon próbálkoztunk kézilabdával és atlétikával, utóbbiban a magasugrás ment különösen jól. Egyszer Almádiban versenyeztünk, én 14 éves és 192 centi voltam éppen, és ott szúrt ki egy kosárlabdaedző. Ő szólt Bátor Vilmosnak, a KSI edzőjének, hogy látott egy ilyen magas lányt, de azt mondta Vili bácsinak, hogy én Almádiban lakom. Ő odajött, de persze nem talált meg, és amikor megtudta, hogy Veszprémben élek kollégistaként, bejött a városba, és járni kezdte az iskolákat, hogy ott van-e egy nagyon magas lány. Végül megtalált és rábeszélt, hogy menjek Budapestre a KSI-be.
– A család könnyen elengedte?
– Anyukám féltett a messzi Budapesttől, de végül beadta a derekát. Közben kiderült, hogy a Bakony Vegyész már kiszemelt engem kézilabdázni, csak éppen nekem nem szóltak erről, pusztán akkor, amikor én már elígérkeztem Vili bácsinak.
– A KSI női első csapata NB I-es volt, így a semmiből lett gyorsan élvonalbeli játékos. Könnyen ment a váltás?
– Nem izgultam túl. A KSI-be 1976-ban igazoltam, edzettem, ahogyan kérték, és egy év múlva már az ifi mellett az NB I-ben is játszottam. Sőt két évre rá az ifiválogatottal ezüstérmet nyertünk az Eb-n, és tagja voltam a felnőttkeretnek is. Sok sikerélményem volt, jöttek az eredmények is, szóval hamar megszerettem a kosárlabdát, jól éreztem magam abban a közegben.
Fiatalabb éveiben
– A KSI-ből kiöregedve Európa egyik legjobb csapatához, a BSE-hez került. Ott is gyorsan beilleszkedett a klasszisok közé?
– Bild Katalin, a KSI edzője javasolta, hogy a BSE-t válasszam a Tungsram helyett, más csapat pedig nem jöhetett szóba. Azt mondta, lehet, a Tungsramban több pénzt keresnék, de a BSE-nél mindig betartják, amit ígérnek, ráadásul az aláírásért kaptam egy tanácsi lakást, ami sokat nyomott a latban. A beilleszkedéssel pedig nem volt gondom, én sohasem voltam lelkizős típus, ráadásul azonnal kezdőember lettem a csapatban. Az első napon azért zavarba ejtett, hogy az edző, Szabó Ödön, aki később a második apám lett, kézcsókkal köszöntött… A BSE olyanná vált, mint a családom, csodálatos éveket töltöttem ott, az eredmények sem maradtak el, 1983-ban például megnyertük a Ronchetti-kupát is.
(Pajor Gyulai László / a teljes cikk az mno.hu/sport oldalon olvasható)
