A Pirelli kivizsgálta Vettel defektjét

F1

2015. augusztus 31. hétfő, 19:33

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Pirelli

Végzett a Sebastian Vettel spái defektjével kapcsolatos vizsgálattal az F1 hivatalos gumiszállítója, melynek vezéralakja azt feltételezte elöljáróban, hogy a túl merész stratégia okozta a bajt…

A Pirelli hétfő délután közölte, hogy lezárult a Sebastian Vettel spái defektje miatt indított vizsgálat, melynek részletes eredményeit Monzában fogják közzétenni. A négyszeres világbajnok elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Belga Nagydíj utolsó előtti körében egyszerűen szétrobbant a jobb hátsó abroncsa, miközben Romain Grosjean elől menekülve őrizte a harmadik helyet.

ferrari_abroncs_pir

Az olasz gyártó elsőszámú képviselője, Paul Hembery, már frissiben úgy nyilatkozott, hogy az abroncsok elhasználtsága vezethetett a balesethez, hiszen Sebastian Vettel egy kiállással próbálta teljesíteni a futamot, miközben minden riválisa két vagy három cserét választott. Meglepetés lenne, ha a vizsgálat eredményeként az olaszok mást közölnének, mindenesetre Hembery részleteket még nem árult el: „Lezártuk a Sebastian Vettel spái abroncsával kapcsolatos vizsgálatunkat. A technikai elemzés részletes következtetéseit Monzában prezentáljuk” – olvasható a sajtóközleményben.

A Pirelli egyébként nem változtatott tervén, ennek megfelelően a közepes és a lágy keveréket viszi Monzába, ahol várhatóan 0,8-1 másodperc különbség lesz a két keverék közt. 2014-ben a győzelmet Lewis Hamilton szerezte meg egy kiállásos stratégiával – igaz, akkor még más keverékeket használtak Monzában, hiszen a kemény és a közepes abroncsok voltak használatban.

Forrás: www.formula.hu – RSS