A Porsche nyert, a Toyota a szívek bajnoka

WEC

2016. június 19. vasárnap, 16:14

Szívesen dobálózik az ember nagy szavakkal egy verseny kapcsán, de ebben most semmi túlzás nincs: ennél drámaibb és szívszorítóbb befutó nem volt a Le Mans-i 24 órás futam történetében.

A legszomorúbb dolog, amit valaha láttam – írta a sokat látott háromszoros győztes rivális, Andre Lotterer a Twitteren. A huszonharmadik óra ötvenharmadik percéig úgy nézett ki, hogy a Kazuki Nakajima, Anthony Davidson, Sebastien Buemi páros megcsinálja, amit a 2014-es világbajnoki szezonban nem sikerült: megszerezni a Toyota első, illetve a japán gyártók második győzelmét a Le Mans-i 24 órás verseny történetében. Aztán az addig teljesen hibátlanul működő, kiállásait tökéletesen időzítő és stabil tempót autózó #5-ös számú TS050 elkezdett lelassulni, s az utolsó kör megkezdését követően megállt a célegyenesben.

toyota_win

Így veszített el a Toyota egy már megnyert versenyt: a Porsche #2-es egysége 3 perccel a leintés előtt vette át a vezetést tőlük. Külön üröm az ürömben, hogy ha csak egy-kétszáz méterrel korábban áll le az autó, a célvonalon átgurulva a második helyet legalább megszerezhették volna, így viszont az újraindított prototípussal nagyon lassan, mindössze 12 perc alatt teljesített utolsó kör miatt a szabályok értelmében nem értékelték őket célba érőként. Vis maior esetén e szabály alkalmazásától a versenybírák eltekinthetnek, de erre ebben az esetben nagyon kicsi az esély.

 

Győzött tehát a #2-es Porsche, Romain Dumas másodszor, Neel Jani és Marc Lieb pedig először ért csúcsra a világ legnagyobb autóversenyén. A testvérautó éjszakai meghibásodása után egyedül vették fel a harcot a két Toyotával, a győzelem semmiképp sem nevezhető érdemtelennek, de tény, ami tény, óriási szerencséjük volt. Második helyen értékelték a #6-os Toyotát (Kobayashi, Conway, Sarrazin), mely a délelőtti órákig harcban volt a győzelemért, de végül szerelésre kényszerültek. Ahogy a két Audi is, melyeknek esélyük sem volt beleszólni az első helyért vívott csatába, többek közt turbót és féket kellett cserélniük, de a #7-es autó, azaz Lotterer, Treluyer és Fässler a Toyota balszerencséje után felért a dobogóra.

P1_2Porsche

Az LMP2-ben eleinte az újonc Manor vezette a versenyt, majd sokáig úgy tűnt, hogy két ezüstérem Pierre Thiriet pilóta-csapatvezető megszerezheti első győzelmét. Thiriet maga is jól ment, de hajnalban összetörte az autót, s innentől a #36-os Signatech Alpine-nak már nem volt ellenfele: Nicolas Lapierre, Stephane Richelmi és Gustavo Menezes nyert – utóbbi kettő még sosem indult Le Mans-ban. A 2-3. helyen két orosz autó zárt: a G-Drive #26-os Orecája (Stevens, Rast, Ruszinov) és az SMP #37-es BR01-ese (Petrov, Shaitar, Lagyigin).

P2_36Signatech

A GTE Pro a Ford és a Ferrari gigászi csatáját hozta, melyben az olaszokat a két „félgyári” AF Corse elszállása után a Risi amerikai autója, a #82-es képviselte, a volánnál többek közt Giancarlo Fisichellával. Végül nem tudták megállítani a győzelemmel visszatérő Fordot, a #68-as autó, Dirk Müller, Sebastien Bourdais, Joey Hand zárt az élen. A Risi második lett, de a hajrában egy banális okból (nem világítottak a rajtszám LED-jei, majd nem vették figyelembe a narancs-fekete zászlót) stop&go-t kaptak, s mivel nem töltötték le a büntetést, Fisichella, Vilander és Malucelli aligha tarthatja meg a második helyét. Ha érkezik a borítékolható szankció, Dixon, Briscoe és Westbrook lép előre a második helyre a #69-es Forddal, s annak mértékétől függően akár hármas dobogót is szerezhetnek Ganassiék, hiszen negyedikként Mücke, Pla és Billy Johnson #66-os GT-je futott be.

ford68

A GTE Am kategóriában eleinte a #98-as Astonnal sokadik kategóriagyőzelmére hajtó Pedro Lamy tündökölt, ám a tavalyi évhez hasonlóan Paul Dalla Lana ismét lenullázta az egység esélyeit, s ezt követően sokáig a #88-as Proton Porsche vezetett. A 911-es azonban nem tudott versenybe szállni a Ferrarikkal, így végül Al Qubaisinek, Heinemeier Hanssonnak és Patrick Longnak be kellett érnie a harmadik hellyel. Győzött a kategória egyetlen USCC-s résztvevője, a #62-es Scuderia Corsa Ferrari Townsend Bell-lel, Jeff Segallal és Bill Sweedlerrel az AF Corse becsületét megmentő Aguas, Collard, Perrodo összeállítású #83-as 458 Italia előtt.

GTEAm_62ScuderiaCorsa

Az 56. garázsban induló, a négyszeres amputált Frederic Sausset számára speciálisan átalakított Morgan az innovatív autók közül elsőként teljesítette sikeresen a Le Mans-i 24 órást. A #84-es egységet természetesen a végtagjait négy éve egy fertőzés következtében elveszítő Sausset hozta be a célba, akinek arra is maradt ereje, hogy a levezető körön megálljon, és felvegye a korábban kiesett, pálya mellett álló hölgyversenyzőt, Ines Taittingert.

56_84SRT

A versenyt végül hivatalosan 44 autó teljesítette (nem számítva a lassú utolsó köre miatt „kizárt” Toyotát), ami új rekordot jelent a 24 órás történetében, az eddigi csúcs 42 volt – tegyük hozzá, a modern időkben sosem indult ilyen sok, hatvan egység a futamon.

Hosszan lehetne még a futam eseményeiről értekezni, valószínűleg fogunk is a következő napokban, aki szeretne még többet tudni arról, mi történt a 84. Le Mans-i 24 óráson, kattintson ide az élő közvetítésünk visszaolvasásához.

Forrás: www.formula.hu – RSS