Egyszerre öt fiatal játékos kap profiszerződést a soproni női kosárlabdaklubtól. Aktuális heti beszélgetésünkben a szokatlan jelenség hátterébe kértünk betekintést Török Zoltán ügyvezetőtől.
Szekeres István • A magyar utánpótlás-nevelés jelentős történései közé sorolható bejelentést tett a múlt héten Török Zoltán, a tízszeres bajnok, soproni női kosárlabdaklub ügyvezetője. Nyolc játékos távozik a keretből, és a pótlásukat részben fiatalok profiszerződésével oldják meg. A felnőttcsapatban kezdi meg a felkészülést két „márkanév” tulajdonosa, a már a nagyválogatottban is bemutatkozott Dubei Debóra (19) és a kerettagságig jutott Weninger Virág (18), továbbá Böröndy Dominika (18) és Czukor Dalma (17), valamint – ötödikként – még egy játékos a juniorbajnok együttesből, akit később neveznek meg.
Az megszokott, hogy a csapatok igyekeznek folyamatosan fiatalítani. De hogy egyszerre öt fiatal lépjen át rangos együttes felnőttkeretébe, az bizony kirívó ritkaság. A sajtótájékoztatón így aztán jogosan hangzott el, hogy a váltás következménye lehet néhány váratlan vereség a bajnokság alapszakaszában.
A legalábbis szokatlan helyzet értelmezésére hívtuk aktuális beszélgetőtársnak Török Zoltánt.
– Bátorság vagy kényszer szülte ezt a megoldást?
– Kicsit mind a kettő. De a kényszer korántsem negatívumként értendő. Egyszerűen arról van szó, hogy tehetséges fiatal játékosok a teljesítményükkel mindinkább helyet követelnek maguknak a felnőttgárdában. Ahol amúgy már többször szerepeltek, mi több, az Euroligában is bemutatkoztak. Valóban lehet akár bátornak is nevezni azt a vállalásunkat, hogy a keretünkben egyszerre hét fiatalt foglalkoztatunk, ami itthon példa nélküli.
– A hét ez esetben csakugyan nagy szám, és elszántságra enged következtetni.
– Az alapgondolat az volt, hogy a sikeres nemzedék tagjai együtt, generációként épüljenek a csapatba, és csapatként is beérjenek. Abban vagyunk elszántak, hogy következetesen végig akarjuk járni ezt az utat.
– Miáltal lépéselőnybe kerülhetnek a vetélytársakkal szemben, nem?
– Hosszabb távon csakugyan bekövetkezhet.
– Rövidebb távon viszont számolnak váratlan vereségekkel. Azaz van némi kockázat…
– Számolunk vele, de nem félünk tőle. Hiszen a mérleg, vagyis hát a keretünk másik oldalán található az a tény, hogy a légiósok alkalmazására megengedett, maximális létszámot kihasználjuk. Ők jelentik a stabilitást és a biztonságot, a fiataloknak pedig ugyanakkor támaszt és minőségi közösséget a tanulási-érési folyamatban. És noha az utánpótláskorú játékosok formája még természetes módon ingadozhat, a személyükben sem látunk kockázatot. Debóráék meghatározó szereplői voltak az U17-es világbajnoki bronzérmes válogatottnak, és az azóta eltelt két évben is töretlen a fejlődésük.
– Önök változatlanul jelentős sikereket érnek el az utánpótlás-korosztályokban. Mekkora a szerepe ebben az akadémiának?
– Az elmúlt húsz évben tudatos tehetséggondozást folytatunk, amelynek már híre ment, és sok kelet-európai fiatalnak is a célállomása lettünk. Ez a szándék hívta életre végsősoron az akadémiát is.
– A fiatalok a Soproni Darazsak színeiben szerepelnek. Pontosan milyen szervezeti-jogi kapcsolat van az Uniqua és akadémia között?
– A Darazsak Akadémia egyharmad rész tulajdonjoggal bír a proficsapatot működtető Kft.-ben. 2003-ban hoztuk létre az elődjét. Később pedig a Soproni Darazsak Ifjúsági és Sport Egyesületet, amelynek a keretében működik. Az elnöke és szakmai vezetője az a Czukorné Hollós Anna, akivel huszonegy éve kerültünk a klubba, és akivel együtt indítottuk a tehetséggondozó tevékenységet.
– Kinek a támogatásával működik az akadémia?
– Sokáig elsősorban a Kft. finanszírozta, ma lényegében a tao tartja fenn. Egyébként csak négy éve akadémia, akkor kapta meg a hivatalos minősítést a szövetségtől, elsőként a kizárólag leány-utánpótlásképzéssel foglalkozó műhelyek közül.
– Milyen a szakmai együttműködés a klub és az akadémia között?
– A legfontosabb ismérve az, hogy mindennapos. Amely minden héten már hétfőn megkezdődik a két szakmai stáb közös értekezletével. Értékeljük az előző hét munkáját és eredményeit, és mindenki számot ad a gondjaira bízott fiataloknak szinte minden rezdüléséről. Minden egyes munkaóra sokszereplős, és kollektív kontroll alatt van. Van miről beszélnünk és gondoskodnunk, hiszen az összesen tizennyolc válogatott kerettagunk felkészítésének az egyesületre jutó részét kiemelt gonddal kezeljük.
– Sokszor jártam az önök városában, régi a tapasztalatom, hogy Sopron sportága a kosárlabda. A labdarúgás nem előzte meg akkor sem, amikor pedig NB I-es csapatuk is volt. Jól érzékeltem?
– Teljes mértékben. A hatvanas években a SMAFC férficsapata az első osztály legszorosabb élmezőnyébe tartozott, magyar kupát is nyert. De a női szakág is nagy, nyolc évtizedes hagyománnyal rendelkezik, és ma ugyanannyira közkedvelt, mint hajdan a SMAFC. De nem egyedül a sikeres időszakok tartják magasban a kosárlabda ázsióját, hanem elsősorban az, hogy hagyományosan minden iskolában, az általánostól az egyetemig első számú sportág, és gyakorlatilag minden diák játssza. Ezért van nagyon érdeklődő és abszolút szakértő közönségünk, és ezért közügy is, hogy mi történik a csapatainkkal.
– Megvan már az az ötödik fiatal játékos, aki szintén megkapja a profiszerződést?
– Szeptember végén jelöljük ki. Annyit azonban elárulhatok, hogy a junior-bajnokcsapatunk centere, Bakó Patrícia pályázik rá a legnagyobb eséllyel. De ebben sem kapkodunk, az esélyesek között versenyhelyzet van. Az lesz a befutó, aki edzéseken és játékban a legtöbbet produkálja.