A PSG megszabadulna Neymartól, a Pool legnagyobb sztárja bejelentést tett a jövőjéről – külföldi körkép

ANGLIA

Angol válogatott: Gareth Southgate, az Európa-bajnoki ezüstérmes angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint kínos dolog egy nemzeti együttes számára, ha szankciók miatt zárt kapuk mögött kényszerül játszani. A szakember felhívta a szurkolók figyelmét arra, hogy a stadionokban sportszerűen, a szabályokat figyelembe véve viselkedjenek. „Sárga lapos figyelmeztetésben részesültünk, és ezzel kínos helyzetbe kerültünk, mert hazai meccsen kell zárt kapuk mögött játszanunk” – utalt Southgate az európai szövetség (UEFA) egy plusz egy mérkőzésre szóló büntetésére, amely június 11-én, az Olaszország elleni Nemzetek Ligája-találkozón lép életbe. Az 51 éves edző hangsúlyozta: a sportág nem akar visszatérni abba a korszakba, amikor a lelátókat kerítések és rácsok választották el a küzdőtértől. (mti)

Liverpool: “Biztos, hogy a következő szezonban is a csapatnál maradok” – árulta el Mohamed Salah, arról azonban továbbra sem akart beszélni, hogy áll szerződésének meghosszabbítása.

Chelsea: Minden akadály elhárult, a liga elfogadta, a kormány engedélyezi a klub eladását.

Arsenal: Szerződést hosszabbított az Arsenal labdarúgócsapatával a középpályás Mohamed Elneny. Az egyiptomi válogatott futballista egyike volt azon három játékosnak, akinek az idény végén lejár a szerződése. Eddie Nketiah és Alexandre Lacazette jövőjéről egyelőre nincs hír.

Tottenham: 2026-ig meghosszabbították tehetséges csatáruk, Dane Scarlett szerződését.

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Közel vagyok a szerződésem meghosszabbításához – árulta el Vinícius Junior, aki iránt a PSG érdeklődik.

Barcelona: Joan Laporta elismerte, hogy kaptak ajánlatokat Frenkie de Jongért, de az elnök reméli, hogy a holland középpályás a katalánoknál folytatja. Laporta azt is elárulta, hogy Ousmané Dembélé és Gavi esetében is arra várnak, hogy a játékosok ügynökei reagáljanak a klub ajánlatára, emellett Sergi Roberto szerződését is meg akarják hosszabbítani.

Atlético Madrid: A csapat szurkolói Joao Félixet választották meg a szezon legjobbjának.

Sevilla: Mivel sokáig sérült volt, és nem is teljesített úgy, ahogy azt várták tőle, így Anthony Martialt nem akarják végleg megszerezni, a játékost így visszatér a Manchester Unitedbe.

OLASZORSZÁG

Juventus: A torinóiak keresik Alex Sandro alternatíváját, aki egy ideje már gyenge teljesítményt nyújt a Juvéban. A három kiszemelt Destiny Udogie, az Udinese 19 éves játékosa, Alex Wijndal, az Alkmaar holland válogatott szélsője, valamint az olasz válogatott, Emerson Palmieri. (gazetta)

AC Milan: Műteni kellett Zlatan Ibrahimovicot, aki 78 hónapig biztosan nem léphet pályára, így a karrierje is veszélybe kerülhet. Részletek itt.

Udinese: Filippo Inzaghi is esélyes a csapat megüresedett kispadjára. (Sky Sport)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Ryan Gravenberch is csatlakozik a bajorokhoz, az átigazolást hamarosan be is jelenthetik. Az Ajax 25 millió eurót és bónuszokat kap a játékosért, aki 2027-ig írt alá. A hollandok a középpályás esetleges továbbértékesítéséből is részesednek. (Fabrizio Romano)

Bayer Leverkusen: Mindenben megegyeztek a Sparta Prágával Adam Hložek szerződtetéséről, a 19 éves csatáért 13 millióeurót kapnak a csehek, akik 30 százalékban részesülnek majd a játékos továbbértékesítéséből is. (Fabrizio Romano)

A Bayer emellett továbbra is dolgozik a Sahtar balszélsőjének, Mihajlo Mudriknak a megszerzésén.

FRANCIAORSZÁG

PSG: A Le Parisien után már a L’Equipe is arról ír, hogy a csapat szabadulna Neymartól, és minden ajánlatot meghallgat a brazil klasszisért. Kylian Mbappé maradása után ugyanis nehezen tudnának megfelelni a pénzügyi fair playnek anélkül, hogy valamelyik sztárjukat ne értékesítenék.