Kiss Mihály életében az első helyet a kosárlabda foglalja el, de mellette még jó néhány szenvedélynek hódol. Szabadideje nincs, de egyáltalán nem bánja. A zongora a pszichológusa.
Nagy-Pál Tamás • Énekkar, zongora, bandában zenélés, sakk és kosárlabda. Lehetséges-e ennyi szenvedélynek hódolni egyszerre úgy, hogy a tinédzser emellett még jó tanuló is legyen? Kiss Mihály élő példa rá. A Szombathelyi Kosárlabda Akadémia irányítója ráadásul nem „kispályás”, hiszen tagja az U16-os válogatottnak, vagyis már a labdajáték elvesz annyi időt az életéből, amely a legtöbb kortársának komoly gondot okozna.
Kiss Mihály • Forrás: nyugat.hu
Mihály Szombathely egyik elit gimnáziumában fogadott széles mosollyal, a folyosón felállított zongorával. Rögtön arról érdeklődtem, csak miattam maradt-e bent még késő délután is az intézményben? „Á, dehogy – legyintett. – Énekkaron voltam, este pedig, ahogy minden nap, még kosáredzésre is megyek. Előtte talán még tanulok is valamennyit. Látom, csodálkozik, de ez egyáltalán nem megterhelő. Így tudok kikapcsolódni, minden pillanatát élvezem.”
Közben leül az elektromos zongora elé, s akkor derül ki, hogy saját zenekara is van, ugyanis nemcsak klasszikus darabokat tud, hanem a kortársai körében igen népszerű filmek, például A Karib-tenger kalózai vagy az Alkonyat zenéjét is. „Már jó néhány éve annak, hogy felkértek: játsszak egy diákolimpiai díjkiosztó gálán. Ekkor jött az ötlet, hogy összeálljon az alkalmi zenekar. Annyira jól sült el, hogy azóta is zenélünk, már szórakozóhelyen is felléptünk.”
Azon a bizonyos gálán egyébként magát Mihályt is díjazták, de nem ám kosárlabdázóként, hanem a négyszer száz méteres váltó tagjaként. „Annak idején szinte mindent kipróbáltam, és nem is ment rosszul. Van diákolimpiai érmem síelésből, asztaliteniszből, teniszből, röplabdából és sakkból is. Utóbbi az, ami a mai napig megmaradt, megye II-es csapatban játszom.”
A kosárlabdázás és a zongorázás egyszerre kezdődött el az életében. Zenészcsaládból származik, de szülei a testmozgást is fontosnak tartották. Neki már egyértelműen a kosárlabdázás szerepel az első helyen, a zongorázás hobbi, ami nélkül azonban nem tudna élni, de talán még sportolni sem.
„Ha rosszul teljesítettem a meccsen vagy rossz gondolataim, érzéseim vannak, akkor egyszerűen leülök a zongora elé, és kijátszom magamból. Rengeteget segít, rögtön jobb kedvem lesz tőle. Olyan, mintha a sportpszichológusom lenne.”
Amire szüksége is van, hiszen az U16-os válogatottal nemrég megjárta az Európa-bajnokságot, most azonban az a célja, hogy idősebbeket is kiszorítva, az U18-ban is helyet követeljen magának. És persze a nem is annyira távoli jövőben szeretne bekerülni a Falco csapatába, ugyanis testközelből tudja milyen érzés az, amikor telt ház szurkol a csapatnak.
„Járok hétvégenként a meccsekre, én is a B középben szurkolom végig. A legtöbben nem tudják, hogy kosarazom. Előfordult már incidens amiatt, hogy egy-két vén róka úgy gondolta, baromságot szakértek. Persze, nem vágtam vissza, nem lett volna értelme. Bízom benne, hogy pár év múlva a pályán látják meg a saját szemükkel, hogy valamennyit azért konyítok ehhez a sportághoz…”
