A Puskás ellen beugró Honvéd-kapus: „Stresszesek vagyunk, ezért nem jönnek az eredmények”

Szombaton a Budapest Honvéd csapata 1-0-s vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától a Pancho Arénában. A szünetben a vendégek kénytelenek voltak kapust cserélni, miután Szappanos Péter megsérült. Helyére az a Tomás Tujvel állt be, aki a tavalyi szezon végén állt utoljára a kispestiek kapujában. A 39 éves hálóőr több nagy védéssel őrizte a piros-feketék kapuját a második 45 percben.

Nem akarom magamat értékelni, arra ott van a kapusedző és az edző. Igaz, hogy nem kaptam gólt, de ezzel nem érünk semmit, mert nulla ponttal megyünk haza.

Úgy érzem, hogy kicsit stresszesek vagyunk, hogy nem tudunk gólt lőni, ezért nem úgy jönnek az eredmények, ahogy szeretnénk, és ettől még jobban befeszül a csapat. Ezt a gondolatot kell most kidobnunk és tiszta fejjel játszanunk a következő mérkőzéseken.

Nagyon nehéz megmondani mi történt, nehéz mérkőzést játszottunk, főleg a kiállítás után. A találkozó elején tudtunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, nem tudom mi történik, ha akkor be tudunk találni, sajnos nem jött össze. Dolgoznunk kell, hiszen pár nap múlva újabb meccs vár ránk, a jövő héten kupa- bajnoki mérkőzésünk is lesz, arra kell készülnünk innentől kezdve – fogalmazott Tujvel a honvedfc.hu-nak.

A Honvéd legközelebb szerdán, Szombathelyen lép pályára a Magyar Kupában.

Böde-gól és piros lap az Újpest ellen: “Melyik meccset nézed?” – videó