A Real Madrid brazilját kiszemelte a Bayern München, az „új Luis Suárez” is az Atléticóé lehet – külföldi körkép

ANGLIA

Premier League: West Bromwich Albion magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a vendég Southamptont az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának hétfői játéknapján. A kieső helyen álló házigazdák az első félidő második felében három perc alatt kétgólos előnyre tettek szert, majd a 69. percben háromra növelték a különbséget. A WBA 2016 decemberét követően győzte le ismét a Southamptont, amellyel szemben azóta öt tétmeccsen maradt alul, négyszer minimális különbséggel kapott ki. A Southampton a legutóbbi négy fordulóban harmadszor maradt pont nélkül.

Premier League, 31. forduló:

West Bromwich Albion-Southampton 3-0 (Pereira 32. – 11-esből, Philips 35., Robinson 69.)

Manchester United: A Manchester Unitednek csoda kell 11 pontos hátránya ledolgozásához a városi rivális Cityvel szemben az angol labdarúgó-bajnokságban – véli Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző. A Manchester United a vasárnap a Tottenham vendégeként aratott 3-1-es győzelemmel kihasználta, hogy az éllovas City nagy meglepetésre hazai pályán kikapott az újonc Leeds Unitedtől. A 74 ponttal tabellaelső Citynek hat, a 63 pontos Unitednek hét mérkőzése van hátra a Premier League küzdelmeiből, és bár a norvég tréner nem tett le a bajnoki címről, reálisan látja az esélyeket. “Elméletileg nem lehetetlen, ám sok mindennek kell történnie hozzá. Leginkább egy csodának” – fogalmazott Solskjaer, hozzáfűzve: “néha történnek csodák”. A United tavaly harmadikként zárt, 33 pontos lemaradással a bajnok Liverpool és 15-tel a City mögött. A vezetőedző a győzelmek mellett azt várja csapatától: bizonyítsa be, hogy fejlődött az elmúlt kiíráshoz képest, és olyan közel kerüljön a Cityhez, amennyire csak lehetséges. A Manchester United csütörtökön az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján, idegenbeli 2-0-s sikerét követően, fogadja a Granadát, majd vasárnap a Burnleyt látja vendégül a bajnokságban. (MTI)

Arsenal: Nyáron ismét megpróbálják elcsábítani a Celtic francia támadóját, Odsonne Edouardot, akit már a korábbi átigazolási időszakokban is kiszemeltek, de nem sikerült nyélbe ütni az üzletet. A 23 éves játékos 16 gólnál és 5 asszisztnál jár a mostani idényben. (Daily Mail)

Chelsea: Nyáron nagy erőket mozgósíthatnak annak érdekében, hogy megszerezzék a West Ham 15-szörös angol válogatott középpályását, Declan Rice-t, akiért pénz mellett egy játékost is adnának. A hírek szerint a Lőw Zsolt asszisztensedzőt is foglalkoztató klub Tammy Abrahamet vagy Andreas Christensent vonná be az üzletbe. (Express)

West Ham: Parádés formában játszik a Manchester Unitedtől kölcsönvett angol válogatott támadó középpályás, Jesse Lingard, aki 9 meccsen 8 gólnál és 4 gólpassznál jár. A 28 éves labdarúgó szerződése 2022 nyaráig él az MU-nál, ám könnyen lehet, hogy a nyáron végleg megveszik, ugyanis a Paris Saint-Germain, a Real Madrid és az Inter is szívesen látná a hírek szerint. (ESPN)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: A Királyi Gárda ugyan megtartaná, Éder Militao azonban a több játéklehetőség reményében távozna a nyáron a klubtól. A brazil védő 2019 nyarán 50 millió euróért érkezett a Portótól, és a hatéves szerződéséből még hátravan négy év, ezért mélyen a zsebébe kell nyúlnia a potenciális vevőnek. Az érdeklődők között állítólag a Bayern München szándékai a legkomolyabbak. Militao már csak azért is a váltás felé hajlik jobban, mert attól tart, hogy ha visszatérnek a jelenleg sérült posztriválisai, akkor a jövőben nehezen tudja kiharcolni a 2022-es vb-részvételt a Realnál. (Goal)

Atlético Madrid: Megszerezhetik az uruguayi csodagyereket, az “új Luis Suárezként” emlegetett Matías Arezót az uruguayi River Plate-től. A 18 éves csatár 14 meccsen 4-4 gólnál és asszisztnál jár a mostani idényben. (Goal)

OLASZORSZÁG

AC Milan: 50 millió fontban határozták meg Rafael Leao átigazolási díját, így ha valamelyik együttes megadja ezt az összeget, úgy a brazil támadó nyáron távozhat. A 21 éves játékost a Wolves, az Everton és a Juventus is szívesen látná. (Calciomercato)

Lazio: Ezúttal a Juventus és az Inter környékezheti meg a 21-szeres szerb válogatott középpályást, Sergej Milinkovic-Savicot, akinek a piaci értékét 70 millió euróra becsüli a Transfermarkt. (Calciomercato)

Inter: Nagy valószínűség szerint nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését a Real Betisnél a 60-szoros algériai válogatott védője, Aissa Mandi, akire így ingyen lecsaphat a milánói együttes. (Calciomercato)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: A címvédő Bayern München, valamint edzője, Hansi Flick kedden egy kis “felfordulásra” készül Párizsban, ahol a bajor csapat egygólos hátrányból kezdi a Paris Saint-Germain elleni visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A múlt héten hazai környezetben 3-2-es vereséget szenvedett német együttes szakvezetője a hivatalos sajtótájékoztatón kifejtette: tisztában vannak azzal, hogy nehéz lesz legalább két gólt szerezniük. “De ezek azok a mérkőzések, amelyekért futballozunk. Szeretnénk Párizsban egy kis felfordulást okozni” – nyilatkozta Flick. A tréner emlékeztetett arra, hogy az első meccsen sok lehetőséget dolgoztak ki – 31 alkalommal vették célba az ellenfél kapuját -, de a befejezéseknél nem voltak elég precízek és hatékonyak, ebben mindenképpen javulniuk kell. A Bayernből Leon Goretzka és Lucas Hernandez a PSG elleni első meccsen, Kingsley Coman és Jerome Boateng az Union Berlinnel szembeni szombati bajnoki mérkőzésen szenvedett kisebb sérülést, de miután mindannyian tudtak már a társakkal edzeni, Flick feltételezi, hogy kedden bevethetők lesznek mind a négyen. Robert Lewandowskira, valamint Serge Gnabry azonban így sem számíthat. Thomas Müller, a bajorok világbajnok középpályása is a jobb helyzetkihasználás fontosságát emelte ki, majd hozzátette: mentálisan elég erősnek tartja magukat a párharc megfordítására. “Számunkra ez roppant fontos lenne. Szeptember óta dolgozunk a címvédésen” – mondta. A PSG-nél az első meccsen a 28. percben gólt szerző, majd sérülés miatt két perccel később lecserélt Marquinhos állapota okoz fejfájást. Keddi játéka továbbra is bizonytalan, ami viszont biztos, hogy hétfőn még nem edzett a csapattal. Mauricio Pochettino, a PSG edzője elmondta: amennyiben nem kap zöld jelzést Marquinhos, akkor a Presnel Kimpembe, Danilo Pereira páros alkotja majd csapata belső védelmét. A szakember hangsúlyozta: bár sok jó játékos áll rendelkezésére, Marquinhos hiányát mindenképp megérzik majd. A továbbjutási esélyekkel kapcsolatban Pochettino kiemelte: a párharc az idegenbeli győzelmük ellenére is teljesen nyílt. “A Bayern pillanatnyilag a világ legjobb csapata, ugyanakkor bízunk magunkban, az erősségeinkben, és tudjuk, hogyan készüljünk a visszavágóra” – nyilatkozta. Hozzátette: a bajorok kimondottan erősek mindkét szélen, nekik is sok problémát okoztak, ott mindenképpen több kell tőlük, mint az első meccsen. A párizsi találkozó 21 órakor kezdődik, és az M4 Sport élőben közvetíti. (MTI)

RB Leipzig: Hivatalossá vált, hogy nyártól véglegesen a Bundesliga-klubé lesz az AS Monacótól jelenleg csak kölcsönben lévő védő, Benjamin Henrichs. A három magyar válogatott játékost is foglalkoztató klub ugyanis él a vételi opciójával és kifizeti a 15 millió eurót az 5-szörös német válogatott védőért.

Köln: Menesztette Markus Gisdol vezetőedzőt az 1. FC Köln, amely kiesőhelyen áll a német labdarúgó-bajnokságban. A tabellán utolsó előtti (17.) kölniek a 28. forduló vasárnapi játéknapján házigazdaként 3-2-re kikaptak Szalai Ádám csapatától, a Mainztól, ezt követően döntött a 2019 novemberében kinevezett Gisdol menesztéséről a vezetőség. “Az edzőváltással új lendületet akarunk adni a csapatnak ebben a döntő fontosságú időszakban” – mondta Horst Heldt sportigazgató. Hozzátette, keserű volt a Mainz elleni vereség, mert a csapat nagyon meg akarta nyerni a találkozót, és bár ismét jól teljesített, mégsem sikerült pontot szereznie. Hat fordulóval az idény vége előtt a Kölnnek 23 pontja van, hárommal kevesebb, mint az osztályozós helyen álló Arminia Bielefeldnek, valamint Dárdai Pál vezetőedző együttesének, a Hertha BSC-nek. (MTI)

VILÁGFOCI

Gazdaság: A Forbes amerikai üzleti magazin számítása szerint jelenleg a Barcelona a világ legértékesebb labdarúgócsapata. A lap hétfői kiadásában közölte: a katalán együttes értéke 4,76 milliárd dollár, és ezzel megelőzi a 4,75 milliárd dollárt érő, előző években első Real Madridot. A két együttes szombaton éppen egymással meccselt a spanyol bajnokságban, a címvédő fővárosiak házigazdaként 2-1-re győztek. A lap kiemeli: eddig csak két együttes, a Manchester United és a Real Madrid tudott a lista élén végezni, az elmúlt 16 alkalommal az angol klub 11-szer, a spanyol gárda ötször volt első. A lista harmadik helyén a Bajnokok Ligájában címvédő Bayern München található 4,215 milliárddal, míg a legjobb tíz között ott van az angolok “nagy hatosa”, valamint kilencedik helyen az előző BL-idényben döntős Paris Saint-Germain, amelynek értéke két év alatt – a legutóbb közzétett lista óta – a legnagyobb mértékben, 129 százalékkal 2,5 milliárdra nőtt. A lap megállapította, hogy az elmúlt két évben a tavaly óta tartó koronavírus-járvány ellenére a legjobb 20 futballklub értéke átlagban 30 százalékkal, 2,28 milliárdra nőtt. Összehasonlításként megjegyezték: a világ legértékesebb sportcsapata 5,7 milliárd dollárral a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Dallas Cowboys. (MTI)

A Forbes listája (a legjobb 10 futballcsapat):

1. Barcelona (spanyol) 4,76 milliárd dollár
2. Real Madrid (spanyol) 4,75
3. Bayern München (német) 4,215
4. Manchester United (angol) 4,2
5. Liverpool (angol) 4,1
6. Manchester City (angol) 4
7. Chelsea (angol) 3,2
8. Arsenal (angol) 2,8
9. Paris Saint-Germain (francia) 2,5
10. Tottenham Hotspur (angol) 2,3