A Real Madrid nem várt helyről igazolhat kulcsposztra, távozhat az MU egyik leghűségesebb játékosa – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester City: Megverték és kirabolták otthonában Joao Cancelót, az angol listavezető Manchester City portugál labdarúgóját. “Ma négy gyáva ember rám támadt és megsebesített, emellett a családomat is bántani akarta” – jelentette be közösségi oldalán a 27 éves légiós, aki egy fotót is posztolt, melyen a jobb szeme fölött zúzódásos seb látható. A hátvéd közölte, a családja a körülményekhez képest jól van, de a betörők az összes ékszerüket elvitték. Decemberben korábban az Arsenalt erősítő Gabrielt is megtámadták a garázsában, két férfi baseballütővel fenyegette őt, de elkergette a rablókat. Közben sikerült elvennie az egyikük sapkáját, amelyet DNS-vizsgálatra átadott a rendőrségnek. (MTI)

Liverpool: Jövő nyáron lecsaphatnak Franck Kessiére, akinek a szerződése lejár a szezon végén az AC Milannál. Az elefántcsontparti középpályás két éve igazolt a milánóiakhoz az Atalantától. (Ansa)

Manchester United: Megfelelő ajánlat érkezése esetén már januárban távozhat a klubtól az egyik leghűségesebb játékos, Juan Mata, aki 2014 januárja óta játszik a Vörös Ördögöknél. A 33 éves játékos szerződése egyébként jövő nyáron lejár, így akkor ingyen távozhat. (Ekrem Konur)

Newcastle: Ajánlatot tehetnek az AS Roma francia válogatott középpályásáért, Jordan Veretout-ért. A 28 éves játékos piaci értékét 30 millió euróra becsüli a Transfermarkt. (Foot Mercato)

Brentford: Szerződtették a dán Midtjyllandtól a 32 éves kapust, Jonas Lösslt, akinek nem ismeretlen a Premier League, hiszen korábban az Evertonnál és a Huddersfieldnél is megfordult.

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Az AS Monaco 7-szeres francia válogatott középpályásáért, Aurélien Tchouaméniért 35 millió eurót sem sajnálna a klub. A madridiak úgy látják, a 21 éves játékos tökéletes vetélytársa lehetne Casemirónak.

Barcelona: Jó esély mutatkozik arra, hogy jövő nyáron ingyen megszerzik Andreas Christensent, aki nem hosszabbítja meg a lejáró megállapodását a Chelsea-nél. Ezzel párhuzamosan pedig a katalánok megkezdték az egyeztetést a dán válogatott védő ügynökével a szerződés pontos feltételeiről. (Sport)

OLASZORSZÁG

Atalanta: Minden bizonnyal távozik az ukrán válogatott játékos, Alekszej Mirancsuk, akit a Torino, a Genoa és a Zenit is szívesen látna. (Tuttosport)

Venezia: Nagyon úgy tűnik, hogy sikerült megszerezniük a Bayern Münchentől a 22 éves francia középpályást, Michaël Cuisance-t, akiért 4 millió eurót plusz további kiegészítő díjakat fog fizetni az olasz együttes. (Fabrizio Romano)

Udinese: Közös megegyezéssel szerződést bontottak a 31 éves olasz támadóval, Fernando Forestierivel – jelentette be a klubhonlap.

NÉMETORSZÁG

RB Leipzig: A szezon végéig kölcsönadták az Ajaxnak a 19 éves holland tehetséget, Brian Brobbeyt. A középcsatár épp nyáron érkezett az Ajaxtól, de mindössze 124 perc jutott neki a Bundesligában, így egy kis időre visszatér az amszterdamiakhoz. (ajax.nl)

FRANCIAORSZÁG

AS Monaco: Menesztette Niko Kovac vezetőedzőt az AS Monaco FC labdarúgóklub vezetősége. A tavaly nyáron kinevezett horvát trénernek azért kellett távoznia, mert a csapat csupán a hatodik helyen áll a francia bajnokságban, a Bajnokok Ligájában nem sikerült a csoportkörbe jutnia, továbbá elmérgesedett a kapcsolata néhány játékossal, például Wissam Ben Yedderrel és Youssouf Fofanával. Kovac szerződése 2023 júniusáig szólt. Irányításával a Monaco tavasszal harmadik lett az élvonalban, a Francia Kupában pedig döntőt játszott. Az 50 éves szakvezető 2018-ban az Eintracht Frankfurttal, egy évvel később pedig a Bayern Münchennel nyert Német Kupát, utóbbival a Bundesligában is első lett. (MTI)

Lille: Bejelentették a hivatalos felületeiken, hogy a Fiorentinához igazol a négyszeres francia válogatott szélső, Jonathan Ikoné, aki sajtóhírek szerint 14 millió euróért vált klubot.

VILÁGFOCI

Klubvilágbajnokság: Az új-zélandi Auckland City helyett a tahiti AS Pirae képviseli az óceániai térséget a február 3. és 12. között az Egyesült Arab Emírségekben sorra kerülő labadrúgó-klubvilágbajnokságon. A nemzetközi szövetség (FIFA) pénteken közölte, hogy a kilencszeres óceániai BL-győztes Auckland City az Új-Zélandon a koronavírus-járvány miatt bevezetett karanténszabályok miatt visszalépett a tornától, és az apró szigetország csapata ugrik be a helyére. Az első körben az AS Pirae és az Egyesült Arab Emírségek bajnoka, a házigazda al-Dzsazira csap össze február 3-án. A párharc továbbjutója az ázsiai BL-sorozat címvédőjével, a szaúdi al-Hilallal mérkőzik a négy közé jutásért. Erről az ágról kap ellenfelet a Bajnokok Ligájában címvédő Chelsea. A másik ágon az afrikai BL-győztes egyiptomi al-Ahli és az észak- és közép-amerikai régióban első mexikói Monterrey mérkőzik azért, hogy a négy között a Libertadores Kupa-győztes brazil Palmeiras ellen léphessen pályára.

A klubvilágbajnokság programja:

1. forduló:
AS Pirae (tahiti) – al-Dzsazira (egyesült arab emírségekbeli)
2. forduló:
al-Ahli (egyiptomi)-Monterrey (mexikói)
al-Hilal (szaúdi) – AS Pirae/al-Dzsazira
elődöntő:
Palmeiras (brazil)-a 2. mérkőzés győztese
Chelsea (angol)-a 3. mérkőzés győztese