A Real nagy bejelentést tett, a Pool már a rekordigazolás klubjával is megegyezett – külföldi körkép

ANGLIA

Liverpool: A szóbeli megállapodás megtörtént a Pool és a Benfica között, már a szerződéseket készítik elő, így hamarosan hivatalossá válhat, hogy Darwin Núnez a Vörösöknél folytatja pályafutását. A támadóért 80 millió eurót adnak az angolok, ez különböző feltételek teljesülése esetén egészen 100 millióra emelkedhet. A klubrekordot jelentő összegért érkező Núnez ötéves szerződést írhat majd alá.

Manchester City: Az Atlético Mineiro 18 éves szélsője, Savinho ugyan a ManCity játékosa lesz, de azonnal kölcsön is adják őt, méghozzá Hollandiába a PSV-nek. (Fabrizio Romano)

60 millió fontot is megadnának a Leeds középpályásáért, Kalvin Phillipsért, aki a Daily Mail szerint előrébb szeretne lépni a nyáron.

Manchester United: Új, ötéves szerződést kötnének egyik legnagyobb tehetségükkel, Alejandro Garnachóval.

Arsenal: A Fulham tárgyal az Ágyúsokkal a mellőzötté vált Bernd Leno átigazolásáról. A kapusnak már csak egy év van hátra a szerződéséből. (David Ornstein)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Hivatalosan is bejelentették, hogy megszerezték a Monaco 22 éves középpályását, Aurélien Tchouaménit. A futballista 80 millió euróba kerülhetett.

Hivatalos ajánlatot tettek Gabriel Slonináért a Chicago Fire-nek, de az amerikai együttes ezt nem fogadta el. A Chicago kapusát a Real mellett a Chelsea is régóta vinné, a játékos MLS-rekordot jelentő összegért válthat klubot. (Fabrizio Romano)

Barcelona: A klub elnöke, Joan Laporta elárulta: már nagyon közel vannak a megállapodáshoz egyik legértékesebb játékosukkal, Gavival. Laporta azt is elismerte, hogy már megtették az ajánlatukat Ousmane Dembélének is, de továbbra sem kaptak választ a támadótól.

OLASZORSZÁG

AC Milan: Szóban megállapodtak Renato Sanchesszel, így a Milan most minél előbb meg akar egyezni a Lille-lel is. Az olasz bajnok ötéves szerződést kötne Sanchesszel.

Inter: Négyéves szerződést és szezononként közel nettó hatmillió eurós fizetést ajánlottak Paulo Dybalának, aki szívesen is csatlakozna a milánóiakhoz. Ha a fizetést illetően sikerül megállapodni, akkor hamarosan akár be is jelenthetik a Juventustól távozó argentint.

Bár szeretnék megtartani Alessandro Bastonit, elképzelhető, hogy szükségük lesz 60 millió euróra, hogy helyreállítsák a könyvelést, így pedig játékosokat kell értékesíteni. Szó van Stefan De Vrij és Milan Skriniar eladásáról is, utóbbit a PSG vinné.

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Ryan Gravenberch (Ajax) már nyilatkozatban is elismerte, hogy a bajorokhoz szerződik, így már tényleg csak a bejelentést kell megvárni, hogy hivatalos legyen a klubváltás. (Christian Falk)

Dortmund: A The Sun szerint az MU a németek 18 éves angoljával, Jude Bellinghammel erősítene, igaz, a játékos korábban kijelentette, hogy nem lép Erling Haaland útjára, azaz ezen a nyáron nem hagyja el a Borussiát.

Stuttgart: Letartóztatták ibizai nyaralásán Atakan Karazort, a Stuttgart labdarúgóját. A klub szombaton jelentette be, hogy kapcsolatban vannak a játékos jogi képviselőivel, és a 25 éves futballista tagadja, hogy bűncselekményt követett el. A Stuttgart nem közölte, hogy Karazort mivel gyanúsítják, és jelenleg nem kíván többet közölni az üggyel kapcsolatban. Az ibizai rendőrség ugyanakkor azt a tájékoztatást adta a dpa német hírügynökségnek, hogy egy 18 éves spanyol nő azzal vádol két 25 éves német férfit, hogy szerda hajnalban megerőszakolták az Ibiza szigetén fekvő Sant Josep-i otthonában. (mti)

Szalai Attila klubot vált, ha a Fenerbahce is úgy akarja – hazai átigazolási hírek