A Realból és a Barcából is vásárolna az újgazdag Newcastle; Hazard is visszatérhet a PL-be – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester City: Továbbra is őrizetben marad Benjamin Mendy, a Manchester City világbajnok francia labdarúgója, akit több rendbeli nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolnak. Az augusztus végén letartóztatott 27 éves játékos hétfőn harmadszor is indítványozta, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen, de az illetékes bíróság ismét elutasította a kérvényt, így marad a liverpooli börtönben. A rendőrség korábban közölte, hogy a balhátvédet három nő jelentette fel – egyikük 18 év alatti -, a bűnesetek pedig tavaly október és idén augusztus között történtek. Mendy játékjogát a Manchester City felfüggesztette. A francia labdarúgó 2017-ben az AS Monacótól szerződött az angol klubhoz, amellyel azóta három bajnoki címet és két Ligakupát nyert. A francia válogatottban tíz alkalommal lépett eddig pályára, tagja volt a 2018-as világbajnokságon győztes csapatnak is. (MTI)

Chelsea: Ismét felvetődött, hogy Eden Hazard visszatérhet korábbi sikerei színhelyére, a Chelsea-hez. Mint ismert, a belga szélső 2019 nyarán igazolt a Kékektől a Real Madridhoz 115 millió euróért, ám azóta sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, szinte többet volt sérült, mint egészséges. (El Nacional)

Liverpool: Felvették a kapcsolatot a Wolvesszal, hogy Adama Traoré megszerzéséről tárgyaljanak. Jürgen Klopp már régebb óta csodálója a 25 éves spanyol szélsőnek, akit 2023 nyaráig köt szerződés a Farkasokhoz. (El Nacional)

Tottenham: Ugyan nyáron sikerült megtartani Harry Kane-t, de a következő átigazolási időszakokban ismét előtérbe kerülhet a klubváltása. Amennyiben a Spurs gólerős támadója távozik, úgy az Atlético Madrid Juventusnak kölcsönadott spanyol játékosát, Álvaro Moratát szerződtethetik. (Fichajes)

Newcastle: Folytatódnak a pletykák a gazdaggá vált PL-klub lehetséges erősítéseivel kapcsolatban. Ezúttal a Fichajes írja, hogy a Real Madrid két támadóját, Gareth Bale-t és Luka Jovicot, valamin a Barcelona támadó középpályását, Philippe Coutinhót is megpróbálják szerződtetni. (Fichajes)

Arsenal: A hírek szerint semmi esély sincs arra, hogy Alexandre Lacazette meghosszabbítja a jövő nyáron lejáró szerződését, így akár már januárban távozhat a francia csatár, hogy még valamennyi pénzt kapjon a távozásáért a londoni klub. (football.london)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Kiszemelték a PSG francia válogatott védőjét, Presnel Kimpembét. A 25 éves játékos szerződése 2024 nyaráig érvényes a párizsiaknál, piaci értékét 40 millió euróra becsüli a Transfermarkt. (Defensa Central)

Barcelona: Edzésbe állt az FC Barcelona labdarúgócsapatában a hosszú ideje sérült Ousmane Dembele és Sergio Agüero. A világbajnok francia Dembele először jelent meg a katalánok tréningjén azóta, hogy júniusban térdműtéten esett át, miután megsérült a Magyarország elleni – 1-1-es döntetlennel zárult – Európa-bajnoki csoportmérkőzésen a Puskás Arénában. A 24 éves játékos 2017 nyarán igazolt Barcelonába, azóta ez volt a 12. sérülése. A nyáron a Manchester Citytől egy évtized után távozott Agüero augusztus 8-án, edzés közben szenvedett vádlisérülést, az argentin csatár azóta harcképtelen volt. A két légióssal meccseken egyelőre nem számolhat Ronald Koeman vezetőedző, mivel az orvosi stáb még csak a tréningeket engedélyezte nekik. A katalánoknak égető szükségük van hatékony támadókra, mivel utóbbi hat tétmeccsükből csak egyet tudtak megnyerni, és ezekből négyszer nem szereztek gólt. A tabella kilencedik helyén szerénykedő Barca vasárnap a szintén 12 pontos Valenciát fogadja a La Liga kilencedik fordulójában. (MTI)

OLASZORSZÁG

Juventus: Érdeklődnek a Manchester City portugál válogatott szélsője, Bernardo Silva iránt. (Calciomercato)

Torino: Úgy tűnik, nem fogja meghosszabbítani jövő nyáron lejáró szerződését Andrea Belotti, aki ezt követően az AC Milanhoz szerződhet. Az olasz válogatott csatár 2015 óta erősíti az FC Torinót. (Calciomercato)

Verona: Orvosi vizsgálatokon vett részt a hétfői nap során a Manchester United korábbi argentin kapusa, Sergio Romero, aki nyár óta szabadon igazolható. (Fabrizio Romano)

NÉMETORSZÁG

Hertha: Dárdai főnöke megint kiborult a Hertha szereplésére: “Ez eddig nem igazán jött össze”

VfB Stuttgart: Öt labdarúgó pozitív koronavírustesztet szolgáltatott a német bajnokságban szereplő VfB Stuttgartál. A klub hétfőn közölte, hogy a kapus Florian Müller is fertőzöttnek bizonyult, ezzel az elmúlt napokban már öt játékosnál állapították meg a betegséget. Pellegrino Matarazzo vezetőedző gondjait fokozza, hogy a cserekapus Fabian Bredlow szintén a covidosok közé tartozik. A két hálóőr mellett Waldemar Antonnak, Erik Thommynak és Roberto Massimónak kellett házi karanténba vonulnia. A Stuttgart hét forduló után a tabella 12. helyén áll, és szombaton Mönchengladbachban folytatja a Bundesliga-idényt. (MTI)

FRANCIAORSZÁG

Válogatott: Karim Benzema, a francia labdarúgó-válogatott kulcsembere a Nemzetek Ligája vasárnap megnyert döntőjét követően azt emelte ki, hogy erős csapatuk van, amely a Spanyolország ellen 2-1-re megnyert találkozón ismét bizonyította, hogy soha nem adja fel. A franciák a csütörtöki elődöntőben kétgólos hátrányból múlták felül 3-2-re a belgákat, majd a fináléban is ellenfelük szerzett vezetést, de akkor is sikerült nekik a fordítás. A döntő legjobb játékosának megválasztott Benzema mindkét mérkőzésen a franciák első gólját szerezte. A Real Madrid légiósa – aki fegyelmi ügye miatt legtöbb társával ellentétben nem lehetett tagja a 2018-ban világbajnoki címet szerzett francia együttesnek – kifejtette: közösségüknek és számára személyesen is álomszerűen alakult az este. “Nagyon szerettem volna trófeát nyerni a francia csapattal, ami most sikerült. Nehéz mérkőzés volt, egy kiváló riválissal találkoztunk, és ismét meg tudtuk mutatni a tartásunkat. Nagyon erős a csapatunk, soha nem adjuk fel, amit ezúttal is bizonyítottunk. Ez az igazán nagy csapatok sajátossága: hátrányba kerülve sem pánikolnak, és a megfelelő pillanatra várnak” – nyilatkozta. Hozzátette: ez a siker még nagyobb motivációt ad nekik a jövőt illetően, mert ebben a francia csapatban nagy lehetőségek rejlenek még. A 33 éves támadó a válogatottban 92 mérkőzésen 33 gólt szerzett már, mindezt úgy, hogy 2015. október 8-tól idén júniusig nem lépett pályára a nemzeti együttesben. Amióta visszatért, a franciák mind a 11 mérkőzésén játszott, hatszor volt eredményes, és a rendes játékidőben még nem maradt alul csapatával: hat győzelem mellett ötször ért el döntetlent. Utóbbiak egyikét, a Svájc elleni Eb-nyolcaddöntőt a tizenegyespárbajban bukta el. Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya az összecsapást követően ugyancsak kiemelte Benzema szerepét, és nélkülözhetetlennek nevezte őt. A szakember szerint a támadónak tökéletes a fizikai állapota, a játékát tekintve pedig érettebb, mint korábban. Hozzátette: nagy győzni akarás dolgozik benne, és jobban kommunikál a társaival. “A jövőnk egyik fontos szereplője, az egyértelmű tehetségén túl rendelkezik azzal a szellemi és jellembeli erővel, amelyek a legmagasabb szintén kulcsfontosságúak” – mondta Deschamps. (MTI)

PSG: Neymarnak a jövő évi katari világbajnokság lehet az utolsó, amint azt egy Twitteren megosztott interjúban fejtegette a brazil futballsztár. Vasárnap jelent meg a DAZN előfizetéses online sportcsatorna oldalán a “Neymar Jr. and the Line of Kings” című film, amelyet a brazil csatár életéről forgattak. Ebben úgy fogalmaz: a vb után “mentálisan nem biztos, hogy képes leszek a labdarúgással foglalkozni”. Hozzátette, megtesz mindent azért, hogy teljesüljön gyerekkori álma, és megnyerjék a világbajnokságot. A Paris Saint-Germain játékosa – aki 2017-ben máig világcsúcsot jelentő 222 millió euróért igazolt a francia fővárosba – nincs megelégedve azzal, ahogyan hazájában bánnak vele. A helyi média a szeptemberi, Chile elleni vb-selejtező után azt írta róla, fizikailag “nincs jó formában”, ezért a következő edzésen félmeztelenül sétálgatott, hogy bizonyítsa ennek ellenkezőjét. A szeptemberi, Peru elleni találkozón Neymar 12. alkalommal talált a kapuba vb-selejtezőn, ezzel megdöntötte Romário rekordját. A válogatottban eddig 69-szer volt eredményes, így nyolc gólra van Pelé csúcsától. Neymar eddig két világbajnokságon vett részt, 2014-ben a negyeddöntő után gerincsérülés miatt nem játszhatott a németek elleni, 7-1-es vereséggel végződött mérkőzésen. Négy év múlva a nyolc között búcsúzott a brazil válogatottal, akkor erősen kritizálták reakcióit a vele szemben elkövetett szabálytalanságok miatt. Neymar 2013-ban megnyerte Brazíliával a Konföderációs Kupát, és a 2016-os riói olimpián is aranyérmet szerzett. (MTI)

Nice: Fegyveres betörők mintegy 300 ezer euró (108,5 millió forint) értékben luxuscikkeket vittek el az OGC Nice gaboni válogatott labdarúgója, Mario Lemina lakásából. A L’Equipe francia sportlap értesülése szerint a rablás vasárnap este történt, és Lemina nem tartózkodott otthon, miután a gaboni keret tagjaként világbajnoki selejtezőre készül. Az együttes pénteken Angolában kapott ki, amelyet hétfőn (ma) fogad az afrikai selejtezősorozat második szakaszának F csoportjában. A lap úgy tudja, a futballista nizzai lakásába három fegyveres hatolt be, akik az ott talált, a játékos rokonságához tartozó három nőt megfenyegették, majd megkötözték. A tolvajok ezt követően luxuscikkeket – ékszereket, ruhákat és bőrárukat – vittek magukkal. A 28 éves Mario Lemina hétéves korától Franciaországban nevelkedett, a Nice előtt volt a Lorient, az Olympique Marseille, a Juventus, a Southampton, a Galatasaray és a Fulham játékosa is. (MTI)