A Realnak és a Barcának is megvan a top-edzőjelöltje, madridi dráma jön a La Ligában – külföldi körkép

ANGLIA

Premier League: Szenzációs kapusgóllal nyert a Liverpool és életben tartotta BL-reményeit – videó

Premier League: Megőrizte halvány esélyét a Tottenham a BL-be indulásra – videó

Manchester City: Josep Guardiola, az angol bajnok, Bajnokok Ligája-döntős Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a játékosok “megölnék őt” azért, hogy játszhassanak a portói fináléban. A spanyol szakember – akinek együttese a Chelsea-vel találkozik május 29-én – kijelentette, minden labdarúgója azért dolgozik, hogy ott lehessen a pályán a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában, amelybe először jutott be a Manchester City.

“Elképesztően nehéz döntés lesz számomra a kezdőcsapat kijelölése, alaposan elemeznem kell az ellenfelet, és a lehető legjobb felállásban kell majd pályára lépnünk. Nem fog számítani, kiket nevezek, tudom, hogy mindenki mindent meg fog tenni a győzelemért” – tekintett előre a BL-döntőre a katalán tréner.

Elmondta, a taktikai összetevők mellett az is fontos lesz a csapatkijelöléskor, hogy mentálisan melyik labdarúgója fog a leginkább készen állni arra, hogy elviselje a rá nehezedő nyomást.

“Egy ilyen döntőben bármi megtörténhet” – mondta Guardiola, aki kiemelte, a fináléban legalább öt – hosszabbítás esetén hat – cserelehetősége lesz, így a kispadon ülőkre is kulcsszerep hárulhat.

A már bajnok manchesteriekre még két találkozó vár a Premier League-ben: kedd este a Brightonnal, az utolsó fordulóban az Evertonnal találkoznak. (MTI)

Manchester United: Hiába kötnének új szerződést a francia Paul Pogbával, a 28 éves világbajnok középpályás ügynöke, Mino Raiola elvinné védencét a nyáron (Sunday Mirror)

SPANYOLORSZÁG

La Liga: Az éllovas Atlético Madrid és a második Real Madrid is győzött vasárnap a spanyol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában, így az utolsó fordulóban dől majd el, melyik fővárosi együttes nyeri a La Liga mostani kiírását.

Diego Simeone együttese végig óriási fölényben játszott az Osasuna ellen, ám sokáig képtelen volt szabályos gólt szerezni, a vendégek pedig a hajrá előtt első kaput találó kísérletükből gólt szereztek. Az Atlético az utolsó percekben tudott újítani, így Renan Lodi és Luis Suarez találatával fordított.

A Real Madridnak is gondja volt a gólszerzéssel sokáig, a második játékrész közepén azonban Nacho eredményes volt, az Athletic Bilbao pedig nem tudott egyenlíteni. A 38. kör előtt maradt a két pont különbség a két csapat között a tabellán.

Az FC Barcelona az Atlético sikerével mindenképpen elveszítette volna esélyét a bajnoki címre, de vasárnap a reményei életben tartásához szükséges minimumot sem tudta produkálni, mivel hazai pályán kikapott a Celta Vigótól. A harmadik helyet viszont megtartotta, mert a negyedik Sevilla is vereséget szenvedett.

A bennmaradásért küzdő négy csapat közül a sereghajtó Eibarnak megpecsételődött a sorsa azzal, hogy 4-1-re kikapott Valenciában. A hét év után búcsúzó baszk együttes ugyan pontszámban még utolérheti a 17. Huescát és a 18. Elchét, de az egymás elleni eredmények miatt már nem tudja megelőzni mindkettőt. Az utolsó körben az Huesca és az Elche mellett még a Valladolid reménykedhet, a három csapatból egy marad tagja az élvonalnak. (MTI)

La Liga, 37. forduló:

Atlético Madrid-Osasuna 2-1

Athletic Bilbao-Real Madrid 0-1

FC Barcelona-Celta Vigo 1-2

Villarreal-Sevilla 4-0

Alavés-Granada 4-2

Betis-Huesca 1-1

Cádiz-Elche 1-3

Getafe-Levante 2-1

Real Sociedad-Valladolid 4-1

Valencia-Eibar 4-1

Real Madrid: A Zinédine Zidane várható távozása miatt edzőt kereső Real legkomolyabb jelöltje az a Massimiliano Allegri, akit Florentino Pérez elnök már három évvel ezelőtt szeretett volna szerződtetni, de az olasz szakember akkor visszautasította a felkérést, mert szerződésben állt a Juventusszal. Mivel azonban az 53 éve szakember jelenleg csapat nélküli, jó esély mutatkozhat arra, hogy ezúttal igent mond majd. Ha mégsem tudnak vele megegyezni, az egykori ikonikus Real-csatár, Raúl, illetve a német Joachim Löw és a csapatot korábban már irányító Carlo Ancelotti (Everton) is szóba jöhet Zidane-utódként (Fabrizio Romano)

Barcelona: A bajnoki címről vasárnap végképp lemaradó katalán gárda elnöke, Joan Laporta hamarosan tárgyalásokba kezdhet a klublegenda Xavival az egykori nagyszerű középpályás visszatéréséről. Xavi Ronald Koemant válhatja a vezetőedzői poszton és érkezése állítólag Lionel Messit is meggyőzheti maradásáról. Bár Xavi nemrég hosszabbított klubjával, a katari al-Szaddal, de a szerződése szerint ha a Barcelona hívja, szabadon távozhat a klubtól (Sport) Hamarosan bejelenthetik a Lyonból érkező 27 éves holland válogatott támadó, Memphis Depay érkezését (L’Equipe)

Villarreal: A Barcelona 22 éves brazil balhátvédje, a jelenleg kölcsönben a Betisnél szereplő Emerson lehet az egyik nyári érkező (Mundo Deportivo)

OLASZORSZÁG

Serie A: Rossz hír a Juventusnak, hogy a Napoli nem tud hibázni – videó

Serie A: Az AC Milan 0-0-s döntetlent játszott vasárnap a Cagliarival a Serie A 37. fordulójának zárómérkőzésén. Így az utolsó forduló dönt majd arról, hogy a Napoli (76 pont)-Milan (76)-Juventus (75) trióból mely két csapat indulhat majd a Bajnokok Ligájában a bajnok Inter és a jelenleg második Atalanta mellett.

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Amennyiben a lengyel Robert Lewandowski távozna Münchenből, a Paris St-Germainnél folytathatja a 32 éves világklasszis csatár (L’Equipe)

Bundesliga: A Wofsburg elleni vasárnapi, hazai pályán, 0-2 után elért 2-2-es döntetlennel dőlt el, hogy az RB Leipzig az utolsó forduló eredményeitől függetlenül a második helyen zárja az idényt. A Dortmund mainzi 3-1-s sikerével harcolta ki végleg, hogy a következő idényben is a BL-ben indulhasson.

Borussia Dortmund: A Sheffield United kanadai származású, de angol utánpótlás-válogatott támadóját, a 17 éves Daniel Jebbisont szemelte ki magának a német klub (90 Min)

Eintracht Frankfurt: A Real Madrid korábbi nagyszerű csatárát, a spanyol Raúlt nevezhetik ki a kispadra a következő idényre (Marca)

Hertha: Dárdai szivarozva adott élő interjút a Hertha bennmaradása után: “Ma én vagyok a főnök” – videó

Werder Bremen: Menesztette Florian Kohfeldt vezetőedzőt, és a csapatot korábban irányító Thomas Schaafot nevezte ki a helyére az élvonalbeli tagsága megőrzéséért küzdő Werder Bremen labdarúgóklub. A brémaiak vasárnapi közlése szerint a szakembernek azért kellett távoznia, mert legutóbbi kilenc mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett a csapat, és osztályozós helyre csúszott vissza a tabellán.

Kohfeldt 2017 óta vezette az együttest, amely tavaly ugyancsak osztályozón őrizte meg Bundesliga-tagságát. Schaaf 1999 és 2013 között irányította a Werdert, amellyel 2004-ben bajnoki címet és Német Kupa-győzelmet ünnepelhetett. A 60 éves tréner elmúlt időszakban a klub utánpótlás-akadémiájának technikai igazgatójaként dolgozott.

A 31 pontos Werder szombaton a nyolcadik Borussia Mönchengladbach ellen, hazai pályán zárja a szezont. A már bennmaradást érő 15. helyezett Bielefeldnek 32 pontja van, az utolsó előtti, biztos kieső helyen álló Kölnnek pedig 30. Előbbi a kilencedik Stuttgart otthonában játszik, utóbbi ugyanakkor a már biztos kieső, utolsó helyezett Schalkét fogadja. Az osztályozót – ahol a Bundesliga 16. helyezettje a másodosztály harmadikjával találkozik – május 26-án és 29-én rendezik. (MTI)