A Red Bull „tervezte” a 2017-es autókat

F1

2016. szeptember 10. szombat, 14:30

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Andries van Overbeeke

Az energiaitalos F1-es gárda főszerepet játszott a 2017-es aerodinamikai csomag megalkotásában, amelyre a riválisok is csak csettinteni tudnak, közöttük a Williams főmérnöke is.

Nyolc év után újra dizájnbeli változást hoznak az új szabályok 2017-ben, ám a 2009-es aeroforradalommal ellentétben a legfontosabb tényező itt az autók küllemének az eddigieknél is attraktívabbá alakítása volt. Carlos Sainz – aki már látta a Toro Rosso készülő új autóját – szerint az új gépek egészen más kategóriát képviselnek, Pat Symonds, a Williams főmérnöke pedig a Red Bullt dicséri a dizájn megalkotásában játszott főszerepéért. „Szerintem az autók nagyszerűen néznek ki” – nyilatkozta a brit az Autosportnak.

„Amikor először elkezdtünk a 2017-es autókról beszélni, komolyan aggódtam, hiszen a retro kialakítás volt az elsődleges szempont, ezzel viszont nem sokat érhettünk volna el. De a Red Bull megérdemli a vállba veregetést, hiszen remek munkát végeztek a stílus kialakításában, hiszen pontosan azt tették, amit a Stratégiai Csoport kért tőlük. Az volt a feltétel, hogy az autók akkor is gyorsnak nézzenek ki, amikor nem mozognak, az eredmény pedig lenyűgöző lett. Amikor a valós modellt látjuk a szélcsatornában – noha az itt használt autók nem igazán attraktívak – szerintem nagyon jól néznek ki.”

Bár Adrian Newey már tervezett autót a Gran Turismo autós játékhoz, mely alapján azt is képzelhetjük, hogy hasonlóak lesznek a jövő F1-es gépcsodái, de Symonds szerint ne várjunk futurisztikus megjelenést az új modellektől. „Az autó szélesebb, szélesebb kerekekkel és abroncsokkal, a hátsó szárny is szélesebb és alacsonyabb lesz, az első légterelő szintén. Az oldaldobozok ívesebbek, a hátsó szárny véglapjai pedig egy kicsit hátradőlnek. Olyanok, mintha megfújta volna őket a szél – szeretem.”

Forrás: www.formula.hu – RSS