A Renault a bolondját járatja velünk

F1

2016. szeptember 10. szombat, 13:35

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Renault Sport F1 Team, DPPI

Egyszer szeptember elejére, majd szeptember végére tették a bejelentés időpontját, most már nem is tudni, mikor lesz végleges a 2017-es pilótafelállás – tényleg ennyire bizonytalanok a Renault-nál?

Biztosan komoly tárgyalások zajlanak a háttérben, hiszen másra nem tudunk gondolni, amikor a Renault bejelentette, hogy nincs bejelentés. Legalábbis egy darabig, ami a 2017-es pilótafelállást illeti. Augusztusban még a csapatfőnök Fred Vasseur úgy nyilatkozott, szeptember elején mindenki megtud mindent, majd nemrég az ügyvezető Cyril Abiteboul mondta azt, hogy ebben a hónapban mindenképp felfedik jövő évet illető terveiket. Nos, eddig még nem történt előrelépés ez ügyben, annak ellenére, hogy sajtóinformációk szerint Esteban Ocon régóta pole-pozícióban van az egyik ülés megszerzése terén.

Az enstone-iak korábban Stoffel Vandoorne-t és Sergio Perezt is kiszemelték jövőbeli sikereik zálogaként, de a belga biztosan a McLarennél fog vezetni a jövőben, míg a mexikói majdnem biztosan a Force India tagja lesz jövőre is. Az régóta köztudott, hogy olyan ambíciózus fiatal pilótát szeretnének csatasorba állítani, akire hosszabb távon lehet számítani, de jelen helyzetben nem tudni, ki fog sárgába öltözni 2017-ben.

„Nem szorít minket határidő, egy héttel az első teszt előtt is bejelenthetjük” – nyilatkozott Vasseur a Motorsport.com-nak a 2017-es felállásról. „Persze egyértelmű, hogy sokkal inkább koncentrálunk a fiatal pilótákra, mint az idősebbekre, mert középtávú projektben gondolkozunk. A 2020-as évek pilótáját szeretnénk megtalálni nem a 2010-es évekét. Ha a juniorokra tekintünk, minden egyes hétvégén változik a helyzetük, ha viszont a tapasztaltabbak kerülnek szóba, náluk nem változik semmi, hiszen a múltban már bizonyítottak. De mégis, ha a fiatalokról van szó, ha teljesítenek, ha nem, ha van előttük új lehetőség, ha nem – például Esteban Ocon -, megéri várni a döntéssel. Egyszer mindenképp elhatározzuk majd magunkat, de inkább elhalasztjuk a bejelentést, hogy elkerüljük a döntéssel kapcsolatos nyomást.”

Mindezek ellenére továbbra is Ocon a legesélyesebb a 2017-es ülésre – Kevin Magnussen és Jolyon Palmer is szóba jöhet még, de a Toro Rossóval szerződést hosszabbító Carlos Sainz, valamint a Williamsszel eddig még nem hosszabbító Valtteri Bottas neve is felmerült a Renault-nál. Vasseur szerint olyan pilótára van szükség, aki motiválja a csapatot, és segít annak előrelendítésében. „Egy versenyző az egész rendszer katalizátora, képesnek kell lennie motiválnia a körülötte lévőket, hiszen ezren állnak mögötte, akik az erőforrással és a karosszériával foglalkoznak.”

„Ha egy pilóta a motivációs képességeivel egy kicsivel többet tud kihozni mindenkiből, komoly sikereket érhet el. Minél feljebb lépsz a ranglétrán az alsóbb szériákban, ez egyre fontosabbá válik. Ezért voltam meggyőződve arról, hogy Sebastian Vettel ilyen lesz, hiszen már az F3-ban képes volt rá. Maga köré gyűjtött és meggyőzött mindenkit, erre pedig nagy szükség van az F1-ben.”

Azt már mi tesszük hozzá, a döntés elhalasztásának egyik oka éppen Esteban Ocon lehet: a franciát nagyon szeretné soraiban látni a Renault, de mivel elsődlegesen a Mercedeshez tartozik, könnyen lehet, hogy a csillagosok szava lesz a döntő a jövőjét illetően. Lewis Hamilton és Nico Rosberg szerződése is 2018-ig szól a Mercedesnél, és talán már most gondolkoznak az utánpótláson Brackley-ben. Így megtörténhet, hogy két akárhol eltöltött tanulóév után Ocon 2019-ben ezüstbe öltözhet majd – Vasseur szavai alapján pedig a két év minden, csak nem középtáv…

Forrás: www.formula.hu – RSS