A Renault boldog, hogy folytathatják a Red Bull-lal

F1

2016. május 14. szombat, 17:42

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Red Bull Media House GmbH

A francia gyártó ügyvezető igazgatója, Cyril Abiteboul elismerte, hogy számukra is nagyon fontos a Red Bull-lal folytatott együttműködés az F1-ben, és azt sem zárta ki, hogy a Toro Rosso is visszatérhet hozzájuk.

A tavalyi év után mindkét fél számára üdítően hat, hogy mind a Renault, mind pedig a Red Bull elégedett a partnerkapcsolattal, a francia gyártó pedig az FIA-nak írt levelében fejtette ki, hogy szívesen folytatják a Milton Keynes-iekkel 2017-ben is. Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezetője az Autosportnak ecsetelte az együttműködés fontosságát. „Ahogyan korábban is mondtuk, sosem szűnt meg közöttünk a kapcsolat. Egy motorgyártó számára nagyon fontos, hogy üzleti szempontjából kiszélesítse ügyfélkörét.”

„A Mercedes sikerének részét képezi, hogy több csapatot lát el erőforrásokkal, egyszerűen nem lehet elszigetelten dolgozni. A Red Bullnak nagyon erős pozíciója van az F1-ben, így minden okunk megvan rá, hogy folytassuk velük az együttműködést. Ha boldogak, ha a termékünk versenyképes, akkor nincs értelme pontot tenni a közös munka végére” – nyilatkozta a francia.

A következő évre szóló motorszállítói szerződést az FIA határozata szerint június 1-ig kell aláírniuk a feleknek – ekkora nagyjából ki fog derülni, hogy a Renault Montrealra tervezett, B-specifikációjú erőforrása olyan hatékony lesz-e, mint azt várták. Mindenesetre a franciák már a barcelonai gyakorláson be fogják vetni az új változatot. „Nagyon fontos lesz ez a teszt, az időzítése pedig minden szempontból jónak tűnik.”

„Tudjuk, hogy a Red Bull mit vár, azt szeretnék, hogy versenyképesek legyünk – még versenyképesebbek, mint a soron következő hónapokban. Megvannak az erőforrásaink arra, hogy ennek eleget is tegyünk. Remélem, megértik majd, hogy mi mindig komolyan álltunk a témához. Történt egy kis megingás, de számtalan strukturális változtatást vittünk véghez, és módosítottunk a munkafolyamatokon is. Bízom benne, hogy tudják, versenyképes termékkel fogunk előállni.”

Abiteboul azt is elmondta, hogy újból nyitott lenne a Toro Rossóval folytatott együttműködésre. „Most a Ferrarival szerződtek le, és szerintem boldogak velük. Ha a Red Bull oldaláról érdeklődés támadna azt illetően, hogy mi kerül az autójuk hátsó részébe, boldogan beszélnék róla” – tette hozzá a francia.

Forrás: www.formula.hu – RSS