A Renault pilótája motiváltnak nevezi magát

F1

2016. augusztus 9. kedd, 19:15

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Renault

Ha valamit, akkor épp a motivációt hiányolják sokan a visszatérő Kevin Magnussenből, akitől megválhat a Renault – ennek ellenére a dán most azokat az okokat sorolta, melyek fenntartják benne a tüzet.

Egyéves szünet után tért vissza a Renault színeiben az F1-es mezőnybe Kevin Magnussen, teljesítménye azonban elmarad az elvárttól – és miután olyan neveket emlegetnek a Renault ülései kapcsán, mint Sergio Perez, Valtteri Bottas vagy Esteban Ocon, könnyedén lehet, hogy gyenge szereplése miatt újból kikerül a rajtrácsról. Magnussen előtt azonban épp a 2017-es szezon lebeg, állítása szerint a következő évben remélt előrelépések motiválják továbbra is:

„Nehéz, amikor még pontokért sem tudsz versenyezni. Ha a 15-16. helyen haladsz, és ott üldözöl valakit, majd utoléred és megelőzöd, még mindig nem kapsz pontot. Frusztráló időszak, nehéz kihívás a mostani” – beszélt Magnussen arról, hogy inkább az autóban keresendő a teljesítmény elmaradásának oka.

„De tudom, hogy a munkámmal mi felé haladok. Mindig motiválhatod magad azzal, hogy a következő és azutáni évre gondolsz. Igyekszel annyit tanulni, amennyit tudsz, felkészülsz az esélyre. Az F1-ben így megy, hirtelen olyan autóban találhatod magad, amellyel nyerhetsz, akkor pedig teljesítened kell. A tanulás és az erre a pillanatra való felkészülés az, amit most csinálok” – folytatta a dán pilóta, aki a nyilatkozat alapján igyekszik kizárni a távozás lehetőségét, ezzel is megtartva a motiváltságot.

A Renault idei egyedüli pontjait egy hetedik hellyel ő szerezte meg Szocsiban. Ezt Magnussen egyszerűen csodatételnek tartja: „Sosem vagyok elégedett magammal, mindig azt érzem, hogy többre is képes vagyok, tudok fejlődni. Elkövettem néhány hibát, de csodákat is tettem. Oroszország például óriási volt. A 17. helyre kvalifikáltunk egy olyan pályán, amely igazán nem volt a miénk, és még így is sikerült erős pontokat szerezni” – zárt a motorsport.com által idézett versenyző.

Forrás: www.formula.hu – RSS