A safety carral versenyzett a mezőny az őrült GP2-es futamon

GP2/3

2016. június 19. vasárnap, 13:18

A GP2 bakui sprintfutamát ismét egy halom olyan történés tarkította, amilyeneket ritkán látunk autóversenyen. Nobuharu Matsushita az élen állva is mindent elrontott, Antonio Giovinazzi pedig a legnagyobbak közé lépett.

A rajtnál máris nagy kavarodás történt, a fordított sorrend pole-jából induló Sean Gelael több helyet visszaesett, az élre pedig a Honda protezsáltja, Nobuharu Matsushita ugrott fel. Noha nagy volt a helyezkedés az első kanyarokban, baleset ezúttal nem történt, és egészen a nyolcadik körig egyetlen kiesőt sem hozott a szűk utcai pálya. Ekkor viszont Jimmy Eriksson és Jordan King összeakadt az 1-es kanyarban, ez pedig már szükségessé tette a biztonsági autó behívását.

A safery car kiállásakor furcsa jelenetnek lehettünk szemtanúi. Bernd Mayländer kihúzódott a bokszbejárat felé, Matsushita azonban rosszul mérte fel a Mercedes sebességét és túl hamar kezdett visszagyorsítani versenytempóra, így utolérte és még a pályán meg is előzte a biztonsági autót.  Hezitálni kezdett, és az egyenes végére Oliver Rowland és Daniel de Jong is legyorsulta, de aztán mindketten hibáztak az 1-es kanyarban, így a japán megőrizte a vezetést.  

 Hamarosan Philo Paz Armand balesete miatt érkezett a következő safety car-periódus, itt azonban Matsushita az előző tapasztalatokból okulva óvatosabban indult, ám ezúttal túlságosan is feltartotta a mezőnyt, akik úgy tömörültek össze mögötte, mintha egy oválpályás IndyCar-futam újraindítását látnánk.

ClTqNuXXEAA20ja

ClTqoqDWlgAAibix

Nem is vészelte át minden autó épségben a tolakodást: Sean Gelael és Gustav Malja ütközött, így a biztonsági autó már jöhetett is vissza. A harmadik újraindítás aztán harmadszor is drámával járt, ennek pedig ismét Matsushita lett az egyik főszereplője, ezúttal viszont már ő járt pórul. A mögötte érkező Raffaele Marciello előzéssel próbálkozott az 1-es kanyarban, de elmérte a féktávot és autója egyenesen csúszott tovább – a japán azonban nem vette észre a lassítás nélkül érkező autót, így megpróbált befordulni a kanyarba, ami a két autó ütközésével és Matsushita kiesésével járt. 

Már korábban kieső riválisai a bokszban tapssal fogadták az ART botrányhősének búcsúját.

 A győzelemért így új csata kezdődött, az élre ugyanis a nagy kavarodás során a mezőny végéről felzárkózó Pierre Gasly állt, aki kezdett elhúzni a riválisaitól, és most már tényleg jó esélye nyílt arra, hogy három ínséges év után végre futamot nyerjen bármilyen utánpótlás-sorozatban.

Csapattársa, Antonio Giovinazzi azonban utolérte őt és az utolsó körökben nagy nyomás alá helyezte a franciát, aki végül a záró kör első kanyarjában hibázott, szélesen fordult, így Giovinazzi a hajrában át tudta venni a vezetést és megnyerte a végig drámai körülmények között zajló futamot. A másodikként befutó Gasly győzelem nélküli átka tovább folytatódik, míg Giovinazzi dupla elsőségnek örülhetett, hiszen a szombati verseny után ismét ő állt a dobogó tetején. Korábban csak a GP2 legsikeresebb pilótáinak sikerült ilyen tettet végrehajtva kétszer is nyerni egy hétvégén: Piquet-nek, Hamiltonnak, Rosbergnek, Pantanónak, Hülkenbergnek és Valsecchinek.

A versenyirányítás egyébként a futam során közölte, hogy az összes safety car mögötti rajtot vizsgálni fogja a leintés után, ami egyrészt azt jelenti, hogy szörnyen sok dolgok lesz, másrészt pedig azt, hogy még bármi változhat a végeredményben.

 

A sprintverseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő
1 Antonio Giovinazzi Prema Racing 44:49.606
2 Pierre Gasly Prema Racing 1.763
3 Sergey Sirotkin ART Grand Prix 4.179
4 Jordan King Racing Engineering 5.672
5 Artem Markelov RUSSIAN TIME 14.809
6 Sergio Canamasas Carlin 16.151
7 Nabil Jeffri Arden International 17.693
8 Arthur Pic Rapax 18.240
9 Alex Lynn DAMS 19.856
10 Marvin Kirchhofer Carlin 22.745
11 Raffaele Marciello RUSSIAN TIME 23.645
12 Luca Ghiotto Trident 26.490
13 Nicholas Latifi DAMS 28.862
14 Daniel de Jong MP Motorsport 52.851
15 Oliver Rowland MP Motorsport +1 kör
Nobuharu Matsushita ART Grand Prix Kiesett
Mitch Evans Pertamina Campos Racing Kiesett
Sean Gelael Pertamina Campos Racing Kiesett
Gustav Malja Rapax Kiesett
Philo Paz Armand Trident Kiesett
Norman Nato Racing Engineering Kiesett
Jimmy Eriksson Arden International Kiesett

Forrás: www.formula.hu – RSS