A Sampdoria vinné a Milan saját nevelésű játékosát

Olasz lapértesülés szerint Marco Giampaolo, a Sampdoria edzője a következő szezonban szeretné a csapatában tudni Matteo Gabbiát.

A 22 éves középhátvéd csupán epizódszerephez jutott a Milanban a 2021/2022-es idényben és összesen 10 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 674 játékpercet töltött a pályán. Januárban a sok sérült miatt zsinórban három mérkőzésen is kezdett a Roma, a Venezia és a Spezia ellen.

A La Repubblica beszámolója szerint a Sampdoria bejelentkezett Gabbiáért. Giampaolo, a genovai alakulat trénere kérte a vezetőséget, hogy szerződtessék neki a Milan saját nevelésű hátvédjét.

A klubok között már létrejött a kapcsolat és a Sampdoria egy kölcsönajánlatot készül benyújtani vásárlási opcióval. Egyelőre kérdéses, hogy mi a Milan vezetőségének álláspontja a következő szezon előtt. Alessio Romagnoli távozása borítékolható, míg Simon Kjaer súlyos térdsérülésből tér vissza az előszezonban. Gabbián kívül még Fikayo Tomori és Pierre Kalulu áll az edző rendelkezésére a védelem közepén.

A korábbi olasz utánpótlás-válogatott védő 2017 augusztusában egy Shkendija elleni 1-0-ra megnyert Európa Liga-selejtező meccsen debütált a Milan első csapatában, akkor mindössze 17 éves volt és azóta 34 meccsen lépett pályára a csapatban.