A Samsunspor Gekas után érdeklődik

image

A törökországi Samsunspor a csapat erősítése okán több játékost is igazolna, hogy a Süper Lig-ban maradhasson.
Theofanis Gekas egyike a kiszemeltjeiknek, aki most a második ligás Eintracht játékosa.
 Rajta kívül lehet, hogy az egykori csapattársa Halil Altintop is a török bajnokság mellett dönt. Kazim Gürol Yilmaz a klub elnöke  úgy nyilatkozott, hogy a téli átigazolási időszakban már három játékossal is megegyeztek szóban. Serdar Özkan, Tonia Tisdell az Ankaragücü csapatából és a görög Gekas erősítenék a Samsunsport. A 31 éves Gekas 2010-ben igazolt  Frankfurtba és az 52 mérkőzésen 27 alkalommal talált az ellenfél kapujába. Ha az átigazolás sikerül, ő lesz az egyetlen görög, aki a török bajnokságban szerepel. A másik két ankarai játékos a klub anyagi csődje miatt szabadon igazolható, mert a nem tud fizetni a játékosainak.
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.