A Sevillát is kikosarazta az argentin sikeredző – sajtóhír

José Luis Mendilibar menesztése után a Sevilla vezetősége újból felvette a kapcsolatot a korábban már kiszemelt szakemberrel…

(Photo by Rodrigo Valle/Getty Images)

A TyC Sports információi szerint a River Plate korábbi sikeredzője, Marcelo Gallardo elutasította a Sevilla megkeresését, így továbbra sem lesz a spanyol csapat vezetőedzője.

A 47 éves argentin szakember 2014 és 2022 között 14 trófeát nyert a River Plate edzőjeként, a hőn áhított bajnoki címet a 2021-es országos bajnoki kiírásban hódították el először, miközben hat alkalommal nyertek nemzetközi trófeát. Az igazi terepe az egyenes kieséses szakaszok voltak – a Libertadores-kupa ideit megelőző négy kiírásában mindig eljutottak legalább az elődöntőig. A különféle hazai kupasorozatokban is eredményesek voltak, regnálása alatt háromszor nyerték meg az argentin kupát és kétszer a szuperkupát.

A klub egykori kiváló játékosának irányításával a “milliomosok” 2015-ben és 2018-ban a Libertadores-kupát, 2014-ben a Copa Sudamericanát nyerték meg, három alkalommal pedig a Recopa Sudamericanát zsebelték be.

A Rivertől való tavaly év végi távozása óta Gallardo feladat nélkül áll, egyelőre nem kapott olyan megkeresést, ami különösebben felkeltette volna az érdeklődését, azonban nem titkoltan Európában szeretne munkát vállalni.

A korábbi hírek szerint Gallardo már az AFC Ajax, az Olympique Marseille és a Villarreal ajánlatát is elutasította.

fociclub