A speciális olimpikonok az igazi győztesek

A Győztesek Napja-30 éves a Speciális Olimpia” jubileumi ünnepségsorozat második állomásának eseményeit Debrecenben, a Nagytemplom előtti téren rendeztük meg július 20-án, szombaton.

A cívis városában is lehetőséget a születésnapi ünneplésre, bemutatkozásra, valamint megemlékeztünk a nemzetközi szervezet megalapítójára, Eunice Kennedy Shriver asszonyra is. A gála társszervezője és támogatója Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata volt.

Fáklyás futással, sportági bemutatókkal, kézműves játékokkal, színpadi produkciókkal, egészségügyi szűrővizsgálati lehetőségekkel, mentőkutyás bemutatóval, valamint koncertekkel és ismert sportolók, sportszakemberek közreműködésével zajlottak a programok délután 14:00 és este 22:00 óra között.

Népszerűnek bizonyultak a kézműves sátrak-játékok és termékek bemutatója, az ingyenes melanoma tanácsadás, a hallásvizsgálat és a Máltai Szeretetszolgálat által nyújtott egészségügyi szűrővizsgálati pontok lehetősége is.

A fitnesz világbajnok, Egyesített Fitnesz Program koordinátor Kállai Ildikó mozgatta meg a sportprogramokban résztvevőket egy zenés bemelegítéssel.

Az inklúziót, integrációt erősítő „Fáklyás futás” mezőnyét Dr. Papp László polgármester, Aranyosi Dávid speciális olimpikon, Senánszky Petra világbajnok uszonyos úszó és Rózsa Dóra, az Abu Dhabi SO Világjátékok triatlon versenyigazgatója vezette.

Asztalitenisszel, kosárlabdával, tollaslabdával, bocsával, tenisszel, bowlinggal, kézilabdával, focival vártuk a mozogni vágyókat a Nagytemplom előtti területen. De ki lehetett próbálni például a Kölyök Sportoló Program eszközeit, a futást speciális talpakkal, a judót, az erőemelést, az alpesi sízés nyári változatát, a floorballt, de „plankolni” is lehetett.

A rendezvény további részében fellépett többek között, GÁSPÁR LACI, LOLA, WOLF KATI, SÁRKÖZI ANITA, a DESPERADO, HAVASI GÁBOR, DJ. LUPY, ÖLVETI LÁSZLÓ, a KENGURU Tánccsoport, László Gyula labdazsonglőr és a DMJV Városi Szociális Szolgálat Napsugár Ének és Tánccsoportja, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató Mentőcsoportja is.

A művészeti és sportnap eseményeivel tisztelegtünk annak az 5 kulcsfontosságú értéknek, a szeretetnek, az igazságosságnak, a hitnek, a reménynek és a bátorságnak, melyekben Kennedy asszony mélyen hitt.

Hisszük, hogy sikerült bemutatni Debrecen városának a Speciális Olimpia mozgalom célját, tevékenységét és segítettünk az értelmi fogyatékossággal élő emberek elfogadtatásában.

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség nevében tisztelettel köszönjük Debrecen városvezetésének, hogy támogatásukkal, segítségükkel és közreműködésükkel hozzájárultak a jubileumi gála és EKS-nap létrejöttéhez.

A jubileumi program harmadik, befejező állomása szeptember 21-én, Kazincbarcikán lesz, ahová mindenkit szeretettel várunk!

Képgaléria az eseményről megtekinthető az alábbi képre kattintva:

 

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS