„A sport néha kegyetlenül meg tud ütni”

F1

2015. július 19. vasárnap, 18:35

Noha nem versenyeztek együtt Jules Bianchival, India két F1-es pilótája, Karun Chandhok és Narain Karthikeyan is sokra tartotta a francia pilótát, akin már a kezdetektől fogva látszott tehetsége.

Narain Karthikeyan 2005-ben, valamint 2011-2012-ben versenyzett a Forma-1-ben, Karun Chandhoknak pedig fél év és egy verseny adatott a királykategóriában szintén 2011-ben és 2012-ben. Így egyikük sem versenyezhetett közvetlenül a szombat éjszaka elhunyt Jules Bianchi ellen, mégis azt mondják, hogy a junior kategóriákban mutatott impresszív teljesítményre nem lehetett nem felfigyelni.

„Először akkor találkoztam Jules-lel, amikor a Forma-3-ban versenyzett. Már az elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy megvan a sebessége, és emellett megmutatkozott agresszivitása is a versenyek idején” – idézte Chandhokot a Motorsport.com. „Bianchi a Forma-1-ben is nagyszerű munkát végzett” – utalt az indiai főleg a francia versenyző tavalyi monacói szereplésére, ahol saját maga és a Marussia első F1-es pontjait gyűjtötte be 9. helyével.

Karthikeyan még Chandhoknál is kevesebbet került kapcsolatba Bianchival, de lenyűgözte, amit látott tőle. „Tehetséges srác volt, és ígéretesnek mutatkozott a Forma-3-ban, a GP2-ben, és a World Series by Renaultban. Sokat érhetett volna el” – nyilatkozta Karthikeyan a Press Trust of Indiának. „A pilótáknak erősnek kell lenniük mentálisan, mert nem érezheted magadat biztonságban 300 km/h fölött. Tiszteletben kell tartanod a sport valódiságát” – tette hozzá, ezzel kapcsolatban pedig Chandhok is elmondta, hogy a véletlenek összejátszása miatt történtek úgy a dolgok, ahogy. „Ha néhány méterrel arrébb csapódik be, az megmenthette volna Bianchi életét, de a sport néha kegyetlenül meg tud ütni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: