A Spyker visszatér!

Autó

2016. január 23. szombat, 16:19

Szerző: Mészáros Gergely

Úgy tűnik, hogy Victor Mullernek sikerült megmenteni a nagy múlttal rendelkező holland márkát!

spykerb6venator

Néhány évvel ezelőtt nagyon úgy látszott, hogy a Spyker végleg eltűnik a süllyesztőben. Ám Victor Muller nem akart belenyugodni ebbe, s összeállt az amerikai Volta Volare repülőgépgyártóval, s egy elektromos autó fejlesztésébe kezdett. Nem véletlenül, hiszen a Volta Volare elektromos repülőgépek, illetve elektromos autók alkatrészeinek gyártására szakosodott. Egyelőre az még nem ismert, hogy teljesen elektromos vagy éppen egy kiterjesztett hatótávú elektromos sportkocsi fejlesztésén dolgoznak közösen, de állítólag a Genfi Autószalonra elkészül az újdonság. A Spyker ugyanis a tavasz első nagy autós rendezvényére időzíti a nagy visszatérést. majd meglátjuk!

Forrás: www.formula.hu – RSS