A Steelers és a Wolves már a playoffban

Ezúttal simább győzelmeket láthatott a közönség az U19-es bajnokságban.

Voltak izgalmas hétvégék, de az elmúlt játékhétre inkább a magabiztos sikerek voltak jellemzőek. És két biztos playoff résztvevőnk már van a 19 éven aluliak bajnokságában.

Kezdjük is az első nappal, ahol a Keleti csoport első helyéért küzdött meg egymással a Miskolc Steelers és a Wanderers az Acélvárosban. Kiélezett csatára lehetett számítani, ez is volt jellemző az első félidőre. Tegyük hozzá, hogy a felnőtt válogatottban a defense-t erősítő Szabó Martin a Steelers U19-es csapatában irányítót játszik és nem is megy neki rosszul ezen a poszton. Ő szerezte meg az első negyedben a vezetést, és ezzel nem ért véget a parádézás. A harmadik negyedben megduplázta touchdownjainak a számát a borsodi egylet, ismét Szabó révén, aki a negyedik negyedben még kétszer beköszönt, így Al Bundy magaslatokba emelkedett 4 TD-jével. A Wanderers nem zárta pont nélkül a meccset, ugyanis 8 pontot felrakott a táblára, de ez csak szépségtapasznak volt elég 27-8-ra győztek az Acélosok, akik már a rájátszásban érezhetik magukat, míg a Vándorlóknak még meg kell küzdeniük a továbbjutásért.

Miskolc Steelers-Wanderers 27-8 (7-0, 0-0, 7-2, 13-6)
Pontszerzők: Szabó Martin 4 TD, Jónás Máté 3 XP, illetve Magos Balázs 1 TD, Szrnka Márkó 1 S.

Aggod Péter, a Miskolc Steelers defensive koordinátora: A mérkőzésen a célunk az volt, hogy a Wanderers offense futójátékat semlegesítsük, ez jól sikerült így a mi támadó csapatunk, amely még nem teljesen állt össze több esélyt kapott. Ezzel élt is. Voltak kiemelkedő teljesítmények a mérkőzésen, de a győzelmet a csapatmunka hozta meg.

Tokaji Ferenc, a Wanderers defensive koordinátora: A Miskolc jól játszott kihasználta a lehetőségeit és megérdemelten nyert. Mi a szezonban most játszottunk a legrosszabbul, sajnos nagyon sok játékosunk nem volt ott, ez meg is látszott. A védelem jól kezdett, de a végére elfáradtunk, az offense sajnos kevés volt aznap. Az utolsó meccset nyerni kell és a másik csoport győztesével kell majd elődöntőt játszani, de aki bajnok akar lenni, bárkit meg kell tudnia verni és mi bajnokok akarunk lenni.

 

Ugyanezen a napon a Budapest Wolves a Győr Sharks-ot fogadta. A Farkaskölyköknek sem volt nehéz dolga a találkozón. Gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötték a találkozó végkimenetelét, amikor is már 36-0-ra vezettek Gasparik Gergely elképesztő játékának köszönhetően. Innentől már jöhetett a Wolves-nak a lazítás, még 12 pontot feltettek az eredményjelzőre, amivel biztossá vált a hazai győzelem. 48-0-s kiütéses sikert ünnepeltek a Farkaskölykök, amellyel továbbjutottak a playoffba, és továbbra sem kaptak idén magyar csapattól pontot.

Budapest Wolves-Győr Sharks 48-0 (22-0, 14-0, 6-0, 6-0)
Pontszerzők: Széles Bálint 3 TD, Flaskay Máté 2 TD, Varga Péter, Gasparik Gergely 1-1 TD, Telek Ádám, Flaskay Máté, Gasparik Gergely 2-2 PT.

Sóti László, a Budapest Wolves defensive koordinátora: A védelemben a falból és a linebacker sorból sok volt a hiányzó, így a súlybeli fölény egyértelműen a győrieknél volt. De a srácok tapasztalatával és sebességével ezt tudtuk kompenzálni és egy-két mistackle kivételével hiba nélkül játszottunk. A támadóknál kiemelendő a passzjáték, ami a futójáték nélkül is működött. A special teamekben azonban nem tudtunk maradandót alkotni és ez nem csak a két kezdő kicker hiányának tudható be. A győriek az utolsó sípszóig nagyon szimpatikusan játszottak és végig küzdöttek, köszönjük nekik a sportszerű játékot!

Vorholt Viktor, a Győr Sharks edzője: Összeszedetlenül játszottunk. Az ellenfél első 4 játékából 3 TD-t kaptunk. A támadósorunkban sokat kellett változtatnunk, nem tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna. Dicséret illeti Holló Somát, aki csütörtök óta készült a center posztra és szinte az összes snapje jó volt. Megérdemelten nyert a Wolves. Nekünk pedig sokat kell dolgoznunk, hogy az utolsó fordulóban szépen tudjuk befejezni a bajnokságot.6238

Vasárnap két olyan csapat mérte össze erejét Nyíregyházán, amelyek egy győzelemmel akár közel kerülhetnek a továbbjutáshoz a Keleti csoportban. A Tigers fiataljainak kellett a siker, hogy beérjék a Wanderers-t a tabellán, viszont ugyanígy az Újpest Bulldogs-nak is kellett a siker, hogy reménykedhessenek a playoffban. A Tigrisek nemcsak a hazai közönségük, de játékoskeretük alapján is esélyesebbek voltak a győzelemre, de az első negyedben a vendégek szereztek vezetést. A második játékrészben már fordítani tudtak a hazaiak és lépéselőnybe kerültek. A második félidőben viszont folyamatosan őrölte fel ellenfelét a szabolcsi egylet, negyedenként 1-1 touchdownt feltett az eredményjelzőre és 27-6-ra verte végül a Kutyákat. A siker pedig azt jelentette, hogy a következő körben a Tigers és a Wanderers egymás között döntheti majd el, ki jut be a rájátszásba.

Nyíregyháza Tigers-Újpest Bulldogs 27-6 (0-6, 13-0, 7-0, 7-0)Pontszerzők: Tóth Gábor, Czecz András, Salga Zsolt 1-1 TD, Román Bálint 1 FG, Kiss Huba 1 S, Tóth Gábor 2 PT, Román Bálint 2 XP, illetve Pálinkás Dániel 1 TD.

Szépe József, a Nyíregyháza Tigers sajtófőnöke: Nagyon vártuk ezt a találkozót, köztudott hogy a Bulldogs utánpótlás programja nagyon erős és ez a mérkőzés mindkét csapat playoff sorsát meghatározza. Tudtuk, hogy jó úton járunk, a fiúk nagyon elszántan dolgoznak és örülök annak, hogy ilyen szépen sikerült minden csapatrésznek teljesíteni. Javítottuk a rúgásainkat, a védelmünk szintén nagyot játszott, safety is volt a mérkőzésen és sikerült pontokat tenni a táblára minden negyedben. A mérkőzés hőse szerintem a támadófal volt, Pápa Szabolcs tanítványai rendkívül koncentráltan egyetlen szabálytalanság nélkül hozták le a meccset, ami egy teljesen újoncokból álló faltól nem kis dolog. Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével, szerintem sikerült meggyőző játékkal megörvendeztetni a kilátogató szurkolóinkat. Természetesen bőven vannak hibáink még, amiket kötelező kijavítani, gondolok itt például arra, hogy 2 TD-t is szabálytalanság miatt teljesen jogosan visszafújtak a bírók, ezen mindenképpen változtatni fogunk. Következő lépés a Wanderers, remélem sikerül ellenük is azt játszani, amit ez a csapat tud, és akkor egy izgalmas ki-ki mérkőzésnek lehetünk majd szemtanúi.

Czuprik Zoltán, az Újpest Bulldogs edzője: Jól indult a mérkőzés, az offense nagyon szépen ment végig és szerzett pontot az első negyedben. Viszont 19 játékossal kezdtünk és 16 maradt. Sokan oda-vissza játszottak és elfáradtak a végére. Nem számolgattunk a szezonban, mert az volt a lényeg, hogy építkezzünk! Ez sikerült is. Egy hónappal a szezonrajt előtt kezdtünk el dolgozni a srácokkal, szoros meccseket játszottunk, a fejlődésben ismét előrébb léptünk.

 

Végezetül pedig egy újabb sima meccs, bár eléggé izgalmasan indult a Young Guns United-Bratislava Monarchs találkozó. Az első negyedben az esélyesebb pozsonyiak vezetéshez jutottak, amire a második játékrészben tudtak válaszolni a hazaiak, de úgy, hogy meg is fordították az állást. A pihenőt követően azt lehetett hinni, hogy 8-7 után még kiélezettebb lesz a párharc a két alakulat között. Ám Peter Melus nagy rendet tett a fejekben a szünet alatt és beindult a henger. Az Uralkodók a harmadik negyedben 20, a negyedikben pedig 13 pontot tettek fel az eredményjelzőre, így magabiztos 40-8-as sikert arattak a Young Guns United ellen.

Fotók: Pazar András, Tamás Mercédesz

Young Guns United-Bratislava Monarchs 8-40 (0-7, 8-0, 0-20, 0-13)
Pontszerzők: Horváth Kristóf 1 TD, Chris Andrukonis 2 PT, illetve Peter Stevanak, Martin Gruy, Pavol Hornik, Lukas Dlouhy Michal Slezak, Ivan Michalik 1-1 TD, Lukas Dlouhy 4 XP.

Fábián Krisztián, a Young Guns United edzője: Az első félidőben tudtuk tartani a lépést a Monarchs-szal. A védelmünk a kezdeti megingást követően szépen megállította az ellenfél támadásait. Az offense pedig Farkas Máté vezérletével sikeresen végighaladt a pályán és mivel a 2 pontos kísérlet is sikeres volt, ezért a félődőben 8-7 arányban vezettünk. Sajnos a félidőben a srácok az öltözőben maradtak és két hatalmas speciális egység hiba, majd egy nagyon rossz támadó játék végrehajtása miatt 3 TD-t is elért a Monarchs. Ez a pár hiba, kihagyás, sajnos a meccsünkbe került. Ha komolyan szeretnénk gondolni az további U19-es szereplésünket, legalább úgy kell játszanunk, mint az első félidőben, vagy még jobban. Nem elég egy félideig koncentrálni és keményen játszani, sokkal több kell ennél.

Peter Melus, a Bratislava Monarchs edzője: Sajnos az első félidő nem indult jól számunkra. Volt egy taktikánk, amivel készültünk. Ez működött is, de sok hiba csúszott még bele. Sajnos a futójátékunk sem volt tökéletes, hiszen mindkét kezdő futónk lesérült a magyarok elleni válogatott meccsen. A kezdő linebackerünk volt a futó, aki pass protectionnél jól végezte a dolgát és sok időt tudott nyerni az irányítónknak a passzolásnál. A szünetben annyit mondtam a srácoknak, hogy ez róluk szól, nem pedig az ellenfélről. Ez úgy néz ki, segített és innentől jól ment a játék. A defense összesen 5 turnovert jegyzett. A fiatalok sok tapasztalatot nyertek Magyarországon. Jól érezzük magunkat itt. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy itt szerepelhetünk.

Forrás: http://mafsz.org – RSS