A Szeged kilenc, a Veszprém tizenegy, míg a Győr húsz góllal nyert

A Szeged házigazdaként 39-30-ra nyert a Tatabánya ellen a férfi kézilabda NB I szerdai játéknapján.

Szeged

Mario Sostaric hat, Szita Zoltán és Bánhidi Bence öt-öt góllal járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Győri Mátyás és Mateo Maras egyaránt ötször talált be.

Kárpáti Krisztián, az OTP Bank-Pick Szeged vezetőedzője

„A mérkőzést megelőzően az volt számomra a legfőbb kérdés, hogy az Aalborg elleni BL-meccs után tudjuk-e tartani azt a mentális és fizikális szintet, amit a múlt héten a dán csapat ellen mutattunk. Az elején némi hiba volt a gépezetben, de aztán feléledt a társaság. Örülök, hogy ezzel a maival bebizonyítottuk, hogy nem csak egy szerencsés mérkőzésről volt szó a dán bajnok ellen, hanem tudunk ezen a szinten játszani, remélem, ez kitart a továbbiakban is. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy eleve mások a lehetőségeink, de ezt a pályára minden alkalommal ki kell tenni ahhoz, hogy ez a különbség realizálódjon is. Azon dolgozunk, hogy mentálisan és fizikálisan is szinten tudjuk tartani a játékosokat, akik egyébként nagyon sokat tudnak a kézilabdáról, tehát, ha nem zavarja meg semmi a fejeket, akkor úgy gondolom, jó tempóban tudunk tovább fejlődni. A következő mérkőzésünk a Balatonfüred ellen lesz, amely csapat ellen a tavalyi szezonban meggyűlt a baja a csapatnak. Itt is hangsúlyozom, hogy mindenkit komolyan kell venni, egy mérkőzésen nem a pénztárca adja a különbséget, hanem a teljesítmény.”

Tombor Csaba,  a MOL Tatabánya KC vezetőedzője

„Jól kezdtük a mérkőzést, úgy játszottunk, ahogy megbeszéltük előzetesen. Aztán történt valami, 6-3-nál megcsúszott a társaság, fegyelmezetlenül kezdtünk el kézilabdázni támadásban, sokat mozogtunk párhuzamosan a kilencessel, a Szeged így becsapdázott minket, ebből adódóan sok volt az eladott labdánk is, és ebből tudott fordítani, majd előnyt faragni a Szeged. Összességében azonban azt mondhatom, hogy a támadójátékunk kezd egyre jobb lenni, a fiatalok és a tapasztalt játékosok között kell megfelelő ütemben forgatnom a csapatot, az újonnan érkezettekkel is össze kell csiszolni a társaságot. Öt forduló ment le eddig a bajnokságból, két vereséggel állunk eddig, a két „nagy” csapattal szemben maradtunk csak eddig alul, de a hétvégi NEKA elleni találkozónk élet-halál harc lesz számunkra, természetesen szeretnénk nyerni Balatonbogláron.”

A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként 45-34-re nyert a Ferencváros ellen.

Ludovic Fabregas kilenc, Hugo Descat hét gólt szerzett a bakonyiaknál, Rodrigo Corrales pedig 12 védéssel zárt. A fővárosiaknál Füzi Dániel hatszor, Nagy Bence ötször talált be.

Férfi kézilabda NB I

OTP Bank-Pick Szeged – MOL Tatabánya KC 39-30 (20-15)
Szeged:
Imsgard, Mikler (kapusok), Bodó, Bombac 1, Bánhidi 5, Gaber 4, Garciandía 4, Jelinic 4, Kalarash, Mackovsek 1, Martins 3, Rea, Sostaric 6 (1), Stepancic 4, Szilágyi 2, Szita 5.
Tatabánya: Bartucz, Székely (kapusok), Ancsin 3, Eklemovic 2, Enomoto 3, Győri 5, Juhász 2, Krakovszki B. 3 (1), Krancz, Maras 5 (2), Obradovic, Pergel 3, Rodríguez 1, Vajda, Vilovski 1, Yadegari 2. 

Telekom Veszprém – FTC-Green Collect 45-34 (25-18)
Veszprém:
Biosca, Corrales, Nagy (kapusok), Casado 2, Descat 7 (1), Elderaa 2, Elísson 1, Fabregas 9, Koszorotov 4, Ligetvári, Marguc 4 (1), Pechmalbec 3, Remili 2, Sandell 6, Vailupau 5.
FTC: Borbély, Győri (kapusok), Balogh 4, Bognár 4, Bujdosó, Csörgő, Debreczeni 4, Füzi 6, Imre 4 (1), Kovacsics 3, Lékai 4, Nagy 5 (2), Pordán, Prainer, Szepesi. 

A tabella:
 1.  Telekom Veszprém             5  5   –   –  202-139  10 pont
 2.  OTP Bank-Pick Szeged         5  5   –   –  183-142  10
 3.  FTC-Green Collect            5  3   –   2  169-158   6
 4.  Csurgói KK                   4  3   –   1  127-118   6
 5.  HSA NEKA                     4  3   –   1  105-101   6
 6.  MOL Tatabánya KC             5  3   –   2  146-146   6
 7.  Balatonfüredi KSE            4  2   –   2  105-106   4
 8.  QHB Eger                     4  2   –   2  112-119   4
 9.  Dabas KC                     4  1   –   3  114-125   2
10.  CYEB-Budakalász              4  1   –   3  100-114   2
11.  Fejér-B.Á.L. Veszprém        4  1   –   3  109-125   2
12.  HE-DO B.Braun Gyöngyös       4  1   –   3  120-148   2
13.  Carbonex-Komló               4  –   –   4   92-112   0
14.  PLER-Budapest                4  –   –   4   97-128   0

Október 6., péntek
18:00 QHB Eger–Telekom Veszprém 

Október 7., szombat
17:00 CYEB-Budakalász–Csurgói KK
18:00 Dabas KC–PLER-Budapest
18:00 HE-DO B. Braun Gyöngyös–Carbonex-Komló
18:00 OTP Bank-Pick Szeged–Balatonfüredi KSE
19:00 HSA NEKA–MOL Tatabánya KC

Október 8., vasárnap
18:00 FTC-Green Collect–Fejér B.Á.L.-Veszprém

A Győr húsz góllal nyert Angyalföldön

Győri-Lukács
Győri-Lukács Viktória

A címvédő Győri Audi ETO KC 40-20-ra nyert az újonc Vasas SC otthonában a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.

A vendégeknél Line Haugsted kivételével minden mezőnyjátékos szerzett gólt, Schatzl Nadine és Estelle Nze Minko hat-hat alkalommal talált be, Sandra Toft 11 védéssel zárt.

Női kézilabda NB I

Vasas SC – Győri Audi ETO KC 20-40 (8-20)
Vasas:
Balog, Zsigmond (kapusok), Boldizsár 1, Dombi 1, Domokos 2 (1), Ferenczy 3, Fodor, Gaschler 1, Györfi 2, Lengyel, Mihály, Oláh 5 (4), Pénzes 1, Szilovics 2, Szücsné 1, Vámosi 1.
Győr: Duijndam, Toft (kapusok), Blohm 4, Broch 1, Dale 1, de Paula 2, Farkas E. 1, Farkas J. 4, Gros 3, Győri-Lukács 5, Haugsted, Hovden 5, Nze-Minko 6, Oftedal 2, Szöllősi-Schatzl 6. 

A tabella:
 1.  Győri Audi ETO KC            6  5   –   1  222-145  10 pont
 2.  FTC-Rail Cargo Hungaria      4  4   –   –   157-93   8
 3.  DVSC Schaeffler              4  4   –   –   123-84   8
 4.  Mosonmagyaróvári KC          5  4   –   1  161-137   8
 5.  Kisvárda Master Good SE      5  3   –   2  124-135   6
 6.  Moyra-Budaörs                4  2   –   2  118-122   4
 7.  Praktiker-Vác                5  2   –   3  124-144   4
 8.  Vasas SC                     5  2   –   3  122-149   4
 9.  Dunaújvárosi Kohász KA       4  2   –   2  107-134   4
10.  Kozármisleny KA              4  1   –   3  101-109   2
11.  NEKA                         4  1   –   3   95-107   2
12.  Békéscsabai Előre NKSE       4  1   –   3  107-136   2
13.  Alba Fehérvár KC             4  –   –   4  109-135   0
14.  MTK Budapest                 4  –   –   4  100-140   0

Október 6., péntek
18:00 Vasas SC–Motherson Mosonmagyaróvári KC 
18:00 DVSC SCHAEFFLER–TAPPE-Békéscsabai ENKSE
18:00 Alba Fehérvár KC–MTK Budapest

Október 7., szombat
16:00 NEKA–Dunaújvárosi KKA
16:00 Győri Audi ETO KC–Kozármisleny KA
17:00 Moyra-Budaörs Handball–Kisvárda Master Good SE
17:00 FTC-Rail Cargo Hungaria–Praktiker-Vác

Forrás: MKSZ / MTI

Miért vesztettek a veszprémi zsoldosok Dániában?

Post Views: 2

JochaPress