A szerb kapitány: „A magyarok példát mutatnak, szurkoltam nekik az Eb-n is”

A szerb kapitányt elsősorban arról faggatták, mennyiben más a felkészülés egy “barátságos” mérkőzésre, mint egy tétmeccsre.
– Természetesen ilyenkor nincs az a pszichológiai nyomás, mint a tétmérkőzéseken, de így is komolyan vesszük a találkozót. Sőt, kijelenthetem, hogy a legmagasabb szinten készülünk erre a mérkőzésre. A magyar válogatott abszolút rászolgált az elismerésünkre, tiszteljük az ellenfelüket, így sikeresek csak komoly hozzáállással lehetünk a csütörtöki találkozón. Tegnap este videózást tartottunk a játékosoknak, komoly elemzéssel próbáltuk őket felkészíteni őket a magyarok elleni meccsre, mert fontosnak tartjuk, hogy a játékosok ugyanúgy fel legyenek készítve mindenre, mint egy tétmérkőzés esetében.

Dragan Sztojkovics kérdésre felidézte ezt a számára jó emlékű selejtezőt, amikor a jugoszláv csapat tagjaként 7-1-re nyert a magyar válogatott ellen még játékosként.
– Természetesen emlékszem a mérkőzésre, nagyon akartuk akkor a sikert, nagyon sokat is vártunk a párharctól. Az, hogy komolyan vettük a meccset, az eredményen is látszódik, emlékszem a párharc minden pillanatára – megérdemelt sikert arattunk akkor, mert az egy nagyon erős jugoszláv csapat volt.
A kapitány azonban ezen a ponton hozzáfűzte, a jelen fontosabb a múltnál, és ez igaz a magyar futball esetében is.
– A magyar is egy nagy futballnemzet, biztosan büszkék a múltjukra, sorolhatnám a neveket náluk is: Puskás, Kocsis, Hidegkuti… Óriási futballisták, de fontos, hogy a jelen magyar futballjáról is szót ejtsünk.

Erőteljesen követjük az “új” magyar labdarúgást is, és tetszik, amit látunk. Nagyon sokat fektetnek bele, nagyot fejlődtek infrastrukturálisan is. Szurkolok nekik, hogy még tovább fejlődjön a magyar futball, példát mutatnak minden országnak a tekintetben, hogyan kell viszonyulni a sportág fejlődéséhez. De a pályán is látható az előrelépés. Amikor néztem tavaly nyáron a foci Eb-t, szurkoltam a magyarokért, mint a szomszédaimért. Egy igazi gyors, modern focit játszó ellenfél a magyar, amivel okozhatnak nekünk is problémákat, hiszen jól látható, hogy ezzel a stílusukkal másoknak is okoztak nehéz pillanatokat, gondolok itt az angliai, a lengyelországi selejtezőre, vagy a franciák elleni Eb-meccsre.

Szerbia: “A lehető legkomolyabban kell vennünk a magyarokat is”