A Szerb Körversenyen jártak a magyar országúti bringások

BringaSport – 2016.06.22 – Június 14. és 19. között került megrendezésre a Europe Tour sorozatba tartozó Szerb Körverseny (UCI 2.2), amelynek két magyar csapat is nekivágott a héten. A Mugenrace Team Prolog és a Szuper Beton számára ez volt az utolsó felkészülési állomás a Tour de Hongrie és a magyar országúti bajnokságok előtt.

A Szuper Beton a Filutás Viktor, Mogyorósi Máté, Móricz Dániel, Lóki Bence, Rózsa Balázs sorral, a Mugenrace Team Prolog a Hartmann József, Molnár István, Ruttkay Zoltán, Varga Péter, Zathureczky Márk sorral indult el.

Eredménylisták >>

A hatnapos verseny kemény kihívást jelentett mind a domborzatot, mind a mezőny erejét tekintve, a vasárnapi záróetapot például 47-es átlaggal nyerte az osztrák Patrick Gamper, nem csoda, hogy a mezőny utolérte azt az elmenést, amelyben magyar részről Filutás Viktor is szerepelt. A Szuper Beton versenyzője így foglalta össze az elmúlt hét történéseit:

“Úgy érzem, hogy ez a verseny tökéletes felkészülés volt az elkövetkezendő versenyekre (bajnokságok és a Tour de Hongrie), a csapat tökéletes együttműködést mutatott, frissítés, technikai gondok esetén nem hagytunk magára senkit és sorolhatnám. Több alkalommal is szerepeltünk komoly szökésekben, én személy szerint az első és az utolsó napon. Az első nap szerencsétlensége, hogy túl sokan szakadtunk el, ezért a teljes káosz és az állandó lószok miatt nem értünk haza.

Az utolsó szakasz felénél egy kicsit meredekebb részen nagyon mehetnékem támadt, majd 6 fővel forogva hazaértünk egy sprint hajrára, ahol pontot is szereztem, de a mezőny hihetetlenül “sietett” így ismét nem értünk haza. Remélem hogy az újonnan szerzett tapasztalatok és a már imént említett csapat összetartást kamatoztatni tudjuk majd az elkövetkezendő hetekben.”

13483309_1169679286387506_3942175334426906590_o-640x360

Összetettben Móricz Dániel (Szuper Beton) végzett legelőrébb a magyarok közül, 49. helyével sikerült bekerülnie az első 50-be, szakaszokon Rózsa Balázzsal tudtak odakeveredni tömeghajrákon az első 10-20 hely környékére. Dani így emlékezett vissza a versenyre:

“Ez a verseny elég mozgalmasan indult, de ez a nyughatatlan indítás végül nem volt rossz kezdés nekünk sem. Az első nap vége felé megpróbálkoztam pár versenyzővel a hegyihajrá előtt meglógni, de a dombtetőre sajnos nem értünk már fel. Ezt követően a sprinthajrán összedolgozva próbáltam Balázst segíteni a jobb eredmény érdekében, de az összeszokottság hiánya miatt nem sikerült kiugró eredményt összehozzunk. De még van idő ezeket a tapasztalatokat később is hasznunkra váltani. A második, harmadik nap hullámos-hegyes terep várt minket, ahol kiosztották a perceket jóformán mindenkinek.

Később voltak jobb-rosszabb napok, de az utolsó szakasz befutója tűnt ismét egy jó esélynek számunkra. Igyekeztünk ismét felépíteni a véghajrát. Azonban nagy kavalkád volt a pelotonban, a szökevénycsoportban történt korábbi bukás miatt ugyanis több csapatnak vált kedvezőtlenné a szökés, így tülekedve tempóztunk utánuk. Nem járt sikerrel az üldözés, 3 másodperccel hazaért két fő, a hajrában pedig mindenki verekedett a jobb helyezésért. Nem akartunk egy esetleges tömegbukásba kerülni sem, hisz van ennél fontosabb versenyünk is még. Egyszer összejön ez, ahogyan kell, de már jól, jobban tudunk elöl mozogni (együtt is) ilyen helyzetekben. A következő fontos versenyekhez ez nagyon jó felkészülés volt számomra is és reméljük mindez megmutatkozik majd a csapat eredményeiben is hamarosan.”

A Szerb Körversenyt a korábban a Liquigas-ban profiskodó szlovén Matej Mugerli nyerte, a magyarok közül négyen fejezték be a viadalt, a Szuper Betonból Móricz Dániel (49.), Rózsa Balázs (52.) és Filutás Viktor (57.), a Mugen Race Prolog csapatából Ruttkay Zoltán (69.)

A legjobb magyar eredmény Rózsa Balázs és Móricz Dániel nevéhez fűződik, akik a keddi első szakaszon a győztessel azonos idővel a 12. és 13. helyen érkeztek meg.

Forrás: bikemag.hu

Forrás: www.bringasport.hu – RSS