,,A szervezetemnek még időre van szüksége"

,,A szervezetemnek még időre van szüksége

Hosszú interjú Schweinsteigerrel.

A VB döntő Bastian Schweinsteigeren bizony nagy nyomokat hagyott. Szerzett egy sebet az arcára, és még mindig nem játékra kész. A vele készített interjúban azonban a német válogatott csapatkapitánya már a visszatéréséről beszél.

Die Welt: Jelenleg a térdproblémái tartják távol a mérkőzésektől. Mikor lesz ismét játékra képes?

Bastian Schweinsteiger: 2013 júniusában volt egy nem túl jól sikerülő bokaműtétem, amit aztán decemberben ismét meg kellett műttetni. Ebből sérülésből való felépülés valamint a VB után a szervezetemnek egyszerűen egy kis időre van szüksége, de egyre jobb állapotban vagyok. A lehető legjobb korban vagyok, és minden percének örülök, ami még előttem áll. Úgy gondolom, hogy a következő pár hétben ismét százszázalékos leszek, de véleményem szerint a válogatottnak és a Bayernnek is az az érdeke, ha a sérülésemet teljesen magam mögött tudhassam.

Die Welt: A VB döntőjében az arcát elöntötte a vér és egy seb keletkezett az arcán. Egy szép emlék, ami a nagy éjszakára fogja emlékeztetni, vagy nem foglalkozik ezzel és nem tulajdonít neki nagy jelentőséget?

Schweinsteiger: Még nem tűnt el teljesen, de szinte már teljesen begyógyult. Elég erősen vérzett, habár maga a seb nem volt mély. Őszintén szólva, nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. A lényeg, hogy elhódítottuk a VB trófeát. Tőlem aztán még több sebből is vérezhettem volna, ha ez kell ahhoz, hogy megszerezzük a győzelmet.

Welt: A VB utáni hetekben is közkedvelt téma a sebhelye, amely a győzni akarás szimbólumává tette Önt.

Schweinsteiger: Engem inkább az lep meg, hogy arról szinte alig beszél valaki, hogy az ellenfelem nem kapott sárgalapot annál a jelenetnél.

Welt: A VB utáni első fellépéseken sérülés miatt nem tudott a pályán lenni, azonban időközben Önt nevezték ki a válogatott új csapatkapitányának. Hogyan értékeli az Argentína elleni 2-4-es hazai vereséget és a 2-1-es győzelmet a skót nemzeti tizenegy felett?

Schweinsteiger: Azt előre lehetett sejteni, hogy egy ilyen világverseny után nem lesz könnyű dolga a csapatnak. A fiúk azonban jól teljesítettek. Az volt a cél, hogy Skócia ellen otthon tartsuk a három pontot, ez sikerült. Most már abban reménykedhetünk, hogy a sérült játékosok amint lehet, visszatérnek, és megfelelő állapotban folytatja mindenki az EB kvalifikációt. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint azt néhányan gondolják.

Welt: Mit jelent az Ön számára a kapitányi karszalag?

Schweinsteiger: Egyrészről nagyon büszke vagyok. Ez egy óriási megtiszteltetés a számomra, azonban az új feladat óriási felelősséget és kötelezettséget jelent. A jövőben már a pályán kívül is több feladatom lesz. Philipp (az előző kapitány: Lahm) nagyszerű munkát végzett, mint csapatkapitány. Szívesen veszem át a szerepkörét, még akkor is, ha inkább az a típusú ember vagyok, aki nem ezen külsőségekkel foglalkozik. A sportszakmai dolgok számomra mindig is előtérben fognak állni.

Welt: A nemzeti tizenegy mindenkori csapatkapitánya az egész ország példaképe? Ön hogyan látja ezt?

Schweinsteiger: Sokan úgy gondolják, hogy ez így van. Végső soron azonban én is csak egy vagyok a sok közül, akik válogatottban játszanak. A különbség annyi, hogy nekem van egy szalag a karomon. (Nevet)

Welt: Volt lehetősége beszélni a válogatott héten az új fiatal játékosokkal, (mint például a védő Antonio Rüdigerrel) az ő jövőbeli szerepükről?

Schweinsteiger: Düsseldorfban találkoztam velük, amikor a csapat az argentinok ellen készült. Sokat beszélgettünk. Jó benyomást tettek rám az új játékosok, nagyon bizakodó vagyok, ami a jövőt illeti. Antonióban óriási potenciál van. es nem csak benne, hanem a többiekben is. Az olyan játékosok, mint Mario Götze még szintén fiatalok, holott az emberek ezt hajlamosak elfelejteni, mert a karrierjük során már oly sok mindent átéltek.

Welt: Hogyan tudnák a most beválogatottak beverekedni magukat a kezdőtizenegybe?

Schweinsteiger: Alapjában véve folytassák ugyanúgy, mint eddig. Emellett próbáljanak meg dolgokat ellesni a tapasztaltaktól. Ők tudják, hogy hogyan kell a helyzeteket lereagálni. Fiatal játékosként, legalábbis véleményem szerint, például az edések végén nekik kell összeszedniük a labdákat. Manapság erre megvannak a segítőink is, akik ezekről gondoskodnak, de én magam is csinálom ezt még a Bayernnél. Úgy gondolom, ez hozzátartozik.

Welt: Hogyan fog irányítani a válogatottat csapatkapitányként? Úgy, mint Oliver Kahn, aki mellett, annak idején ült a Bayern öltözőjében?

Schweinsteiger: Mindenki másképp képzeli el ezeket a dolgokat. Oli olyasvalaki volt, aki elsősorban a sportszakmai dolgokat helyezte előtérbe. A becsvágya és a vezetői képessége mindig is imponált nekem. Gyakran felrázta a csapatot, sokat tanultam tőle. Ugyanúgy, ahogy a többi kapitánytól is: Mark van Bommeltől, Michael Ballacktól vagy Philipp Lahmtól.”

 

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: