A szlovénokkal játszunk szerdán, a Női Labdarúgás Napján

A Magyar Labdarúgó Szövetség szerdán, április 5-én, Telkiben rendezi meg a Női Labdarúgás Napját. A nap főeseménye a magyar és a szlovén női A-válogatott mérkőzés lesz.

A helyszín és az időpont akár hagyományosnak is tekinthető, hiszen harmadszor kerül sor ilyen rendezvényre. Az elsőn, a magyar női labdarúgó-válogatott első mérkőzésére, az NSZK elleni 1-0-s győzelemre emlékezve, az akkori játékosokat ünnepelte a szövetség. Idén azokat köszönti az MLSZ, akik klubvezetőként, edzőként talán a legtöbbet tették azért, hogy a női futball gyökeret eresszen Magyarországon.

Idén is változatos programra számíthatnak a kilátogatók, amely azt is célozza, hogy minél több korosztály pályára léphessen. Játszanak majd – félpályán – U14-es csapatok, és három válogatottunk is megmutatja magát.

Délben a Schumi Dorottya által irányított U16-os válogatott játszik Székelyföld hasonló korosztályú csapatával, 14 órától pedig B-válogatottunk találkozik Székelyföld csapatával. A „főmeccs”, az A-válogatott Szlovénia elleni találkozója 16.30-kor kezdődik majd – ezt a találkozót az M4 sportcsatorna élőben közvetíti.

A magyar női labdarúgó-válogatott az elmúlt tizennyolc évben tizenegy alkalommal találkozott Szlovénia legjobb női tizenegyével, ezeken a meccseken kilenc győzelem mellett két döntetlen ért el. A két csapat első összecsapásán, 1999-ben a mieink 9–0-ra nyertek, azon a találkozón a mai válogatott szövetségi kapitánya, Markó Edina és jelenlegi segítője, Mester Kata is a hálóba talált. Markó Edina számára egy másik mérkőzés is emlékezetes a szlovénok ellen, 2004-ben, a válogatottbeli búcsúmeccsén is Szlovénia volt az ellenfél, akkor 4-1-re győztünk. Utoljára két éve mérte össze tudását a két válogatott, Szombathelyen, Nagy Lilla és Szeitl Szilvia talált a hálóba, és 2–1-re nyerni tudtunk.

A találkozót hivatalos FIFA-napon rendezik, ezért a légiósokra is számíthat a szakmai stáb, sérülés miatt azonban lesz néhány hiányzónk, így Jakabfi Zsanett, Zágor Bernadett, Tóth Alexandra és Sipos Lilla sem léphet pályára szerdán.

markoedina

– Fontos, hogy folytassuk azt a munkát, amit a Ciprus Kupán elkezdtünk, most lehetőségünk van arra, hogy bővebb kerettel készüljünk a találkozóra, és megnézzünk olyan játékosokat is, akik márciusban nem voltak velünk Cipruson. A szlovénok sokat fejlődtek az elmúlt években, nem szabad abból kiindulni, milyen eredményeket értünk el ellenük évekkel ezelőtt. Nemcsak az Eb-selejtezős eredményeik mutatják azt, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hanem a keretük erőssége is: több olyan labdarúgó szerepel náluk, akik erős bajnokságokban játszanak fontos szerepet. Úgy lépünk pályára, mintha egy vb-selejtezőt játszanánk, ezért a lehető legerősebb összetételben állunk majd ki a találkozóra. Győzni szeretnénk a mérkőzésen, ehhez pedig tudásunk legjavát kell majd nyújtanunk – mondta Markó Edina az mlsz.hu-nak.

A 25 fős keretből 18-an kaphatnak lehetőséget a szlovénok elleni meccskeretben, a többiek pedig a B-válogatottban lépnek pályára a székely válogatott ellen, és itt mutathatják meg, hogy lehet rájuk számítani a későbbiekben is.

– Örülök, hogy minden játékos megkaphatja a lehetőséget a bizonyításra, vagy a szlovénok, vagy a székely válogatott elleni mérkőzésen. Utóbbi összecsapást is kiemelt figyelemmel követjük, és a jó teljesítményt nyújtó játékosok a későbbiekben az első csapatnál is fontos szerepet kaphatnak – tette hozzá Markó Edina.

Az A-válogatott kerete:

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Bíró Barbara (Viktória FC Szombathely)

Védők:

Szeitl Szilvia (Ferencvárosi TC)
Tálosi Szabina (Viktória FC Szombathely)
Szabó Viktória (1. FC Saarbrücken)
Tóth Gabriella (SV Werder Bremen)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Demeter Réka (MTK Hungária FC)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)
Boros Kinga (DVTK)

Középpályások:

Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen)
Szarvas Alexandra (FC Basel)
Nagy Ágnes (Ferencvárosi TC)
Rácz Zsófia (MSV Duisburg)
Farádi-Szabó Edina (MTK Hungária FC)
Vidovenyecz Anna (Ferencvárosi TC)
Öreg Cintia (ETO FC Győr)

Csatárok:

Zeller Dóra (TSG 1899 Hoffenheim)
Vágó Fanni (FSK St. Pölten)
Németh Loretta (ETO FC Győr)
Siklér Kinga (Viktória FC Szombathely)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS