Mint ismeretes, női röpis lányaink 2015-ben ott lesznek az Európa bajnokságon, amelyet Hollandia és Belgium közösen rendez. Utoljára 27 éve, 1987-ben vehettünk részt a kontinensviadalon. Egyébként a magyar női röplabda szép hagyományokra tekinthet vissza. A hetvenes években az EB-ken ezüst- és bronzérem is jutott a mieinknek, 1972-ben ötödikek, ’76-ban és ’80-ban negyedikek voltunk az olimpián.
– Nagyon büszke vagyok a lányokra. hiszen mindkét selejtező tornát idegenben kellett megvívnunk- mondta Jan de Brandt, a válogatott belga szövetségi kapitánya. – Nagyon nagy bravúrnak tartom, hogy az első, franciaországi sorozaton legyőztük a házigazdákat, akik pedig erősebbek a mi csapatunknál. Franciaországban ráadásul megnyertük a tornát, miután Izraelt és Svédországot is megvertük. Izraelben a hazaiaktól és a galloktól kikaptunk, de a svédek elleni győzelemmel kiharcoltuk a jövő évi EB-indulást. Szerencsére a válogatott gerince jól menedzselt külföldi csapatokban edződik hétről-hétre. Azt azért a szép siker mellett is látni kell, hogy a hazai klubokban nem folyik igazán profi munka. Ennek nyilván gazdasági okai is vannak, de ma már kevés a napi egy edzés, ami sok magyar csapatra jellemző. Ezen a jövőben mindenképpen változtatni kell.
Takács Gábor




