A tapasztalatszerzés és a középmezőny a cél a Zúzók második csapatánál

Egyes Divízió I-es játékosok is besegítenek majd a Crushers 2-nél.

Az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbben fejlődő csapata a Szombathely Crushers. A Divízió II-es feljutás után a másodosztályban is kiválóan szerepeltek a Zúzók, két bajnoki címet is szereztek. Tavaly pedig elindították fiókcsapatukat a harmadik ligában. A Crushers 2 ráadásul az elvártak szerint teljesített. Erős középcsapattá avanzsáltak a Zúzók első idényükben, sokáig közel álltak ahhoz, hogy rájátszásba jussanak, de végül 2-4-es mérleggel zártak.

„Szerintem elértük a tavalyi célt, az erős középmezőnyt” – mondta Tatár István offensive kapitány. – „Ez volt kitűzve nem álmodtunk nagyot kicsi lépésekkel haladunk előre. Voltak jó meccsein és voltak rosszabbak. A rosszabbak nem azt jelentik, hogy a srácok gyenge teljesítményt nyújtottak. Inkább a mi hibánk volt, hogy túl sokat vártunk el tőlük vagy épp valaki nem a megfelelő poszton volt. Összeségében elégedett vagyok a tavalyi Divízió II-es csapat teljesítményével. Idén pedig úgy gondolom, hogy ismét meg tudjuk célozni az erős középmezőnyt.”

65894922_476196869839246_2000939187766820864_n

A célok tehát nem változtak. Viszont általában egy másodikszámú alakulatnál a keretben nagy változások történnek. A Crushers 2-nél is volt némi átalakulás, de a mag továbbra is a régi. Nagyrészt fiatalok, és olyan játékosok kapnak lehetőséget, akik kevesebb percet töltenek még a pályán a Divízió I-ben.

„Továbbra is a tapasztalatszerzés lesz a cél, valamint az új játékosok beépítése. Főként azok fognak játszani, akik nem férnek bele a Divízió I-es keretbe. Lesz olyan, hogy a másodosztályban szereplő játékosok is pályára lépnek, de nem kimondottan a saját posztján. Vannak ugyanis hiányposztok, és azokat sajnos velük kell feltölteni. Ez olyan ’nincs más választás’ dolog, mert vannak újak, de olyan kevés az emberállományunk még sajnos, hogy ez elkerülhetetlen. Persze nem azt akarjuk, hogy tele legyen tűzdelve Divízió I-es játékosokkal a pálya, ha vesztésre áll a csapat. A kezdőknek ezt is meg kell majd oldani. A felkészülés jól sikerült, de van mit csiszolni a dolgokon. Szerintem a legfőbb gond nem ott lesz, hogy valaki nem tudja a dolgát, hanem hogy nincsenek összeszokva annyira a játékosok, ugyanis a Divízió II-es es csapat soproni zalaegerszegi és szombathelyi játékosokból tevődik össze. Sokat segítenek az amerikaiak. Próbáltuk az edzéseket úgy felépíteni, hogy a kezdők is tudjanak lépést tartani, de a régi tapasztalt játékosok se unják az edzéseket” – részletezte Tatár István.

61136499_2168336399916493_928299838922031104_o

A Zúzók hazai pályán három összecsapást vívnak. Az ellenfelek között szerepel a Kaposvár Hornets, a Rebels Oldboys és a Diósd Saints. Emellett a Szombathelyre vár egy pécsi és egy tatabányai túra.

„Szerintem a sorsolás egész jó lett” – emelte ki jelentette ki Tatár István. – „Én a nehéz sorsolás híve vagyok. Minél nehezebb, tapasztaltabb ellenféllel kerülünk össze, annál többet tanulhatunk.”

61781654_2168336893249777_9053278846463246336_o

A Szombathely Crushers 2 március 15-én kezd hazai pályán a Kaposvár Hornets ellen.

Fotók: Galovtsik Gábor

A Szombathely Crushers 2 2020-as alapszakasz mérkőzései a TD Store Divízió II-ben:
Március 15. (vasárnap): Kaposvár Hornets (hazai)
Április 12. (vasárnap): Rebels Oldboys (hazai)
Április 26. (vasárnap): Diósd Saints (hazai)
Május 10. (vasárnap): Pécs Legionaries (idegenbeli)
Május 24. (vasárnap): Tatabánya Mustangs (idegenbeli)

81768424_10162671399735244_1408049476886593536_nAlapítás éve: 2006
Hazai pálya: SzSE pálya (Szombathely, Markusovszky utca 6.)
Edzői stáb: Trevin Kain Howard (offense), Billy Hatten (defense)

 

 

Bp-emblema-A2_szines_CMYK

Forrás: http://mafsz.org – RSS