A társak szerint Vámos Márton volt 2016 legjobb vízilabdázója


A magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai szerint 2016 legjobb pólósa Vámos Márton volt. A vlv.hu szakmai honlap hagyományos év végi voksolásán a csapattársak a szavazatok több mint kétharmadával választották maguk közül az év legjobbjának Vámost, a Szolnok balkezesét.

Érdekesség, hogy a szövetség az MTI felkérésére tavaly novemberben – 2015 után másodszor is – Hárai Balázst, a nemzeti együttes centerét nevezte meg a múlt év legjobb magyar vízilabdázójának. A válogatott tagjainál a Magyarországon játszó idegenlégiósok közül az ausztrál Aaron Younger érdemelte ki a legértékesebb pólós címet.

Az év csalódásának a riói olimpiai szereplés bizonyult, miután a gárda érem nélkül maradt, s végül ötödik lett a nyári játékokon, míg a válogatottak szerint az év mérkőzése az olimpiai csoportkörben megrendezett Szerbia–Magyarország találkozó volt.

Az év gólja címért három találat volt versenyben, végül egyetlen vokssal nyert Varga Dénesnek az a gólja, amellyel a csapat egyenlített Montenegró legjobbjai ellen az olimpiai negyeddöntős meccsen, megteremtve ezzel a – végül magyar vereséggel zárult – ötméteres párbaj lehetőségét.

A 2017-es kívánságlista élére két óhaj került: legyen sikeres – érmes, lehetőleg aranyérmes – magyar szereplés a nyári budapesti világbajnokságon és kerülje el a sérülés a játékosokat.

(MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)

Forrás: www.mob.hu – RSS