A Toro Rosso nem áll le – jönnek a fejlesztések

F1

2016. augusztus 4. csütörtök, 06:44

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Red Bull második számú F1-es csapatánál tudják, hogy mik a gyengeségeik és azt is, hogy jobban kell ellensúlyozniuk azok – új dolgokkal készülnek a szezon hajrájára.

Németországban nagyon gyengén szerepelt a Toro Rosso és már csak három pont az istálló előnye az egyre erősebb McLaren-Hondával szemben – igaz, hogy csak a hatodik helyért megy a harc, de akkor sem mindegy, hogy hogyan alakul. 

Toro_1

“Tudtuk, hogy vannak olyan részei a hockenheimi pályának, amelyek nem fekszenek nekünk annyira, mint az ellenfeleinknek. Ilyen például a hosszú egyenes, amely nagyon motorerő-függő” – nyilatkozta James Key, a Toro Rosso technikai vezetője. “A riválisaink 2016-os motorokat használnak, amelyek az utóbbi futamokon nagyot fejlődtek és az ilyen pályákon ez jól látszik is.”

“Mi egy új aero-frissítéssel érkeztünk erre a versenyre, ami nem működött rosszul, de reméljük, hogy később ennél többet is ki tudunk belőle hozni. Sokat tanultunk erről a hétvége folyamán és úgy tűnt, hogy a fő elemek úgy viselkedtek, ahogy terveztük” – beszélt a fejlesztésekről Key és azt is elárulta: lesz még újítás a szezon második felében.

“Le fogunk ülni és átbeszéljük, hogy hogyan akarjuk megoldani az idény utolsó részét. Lesznek még fejlesztéseink, biztosnak kell lennünk abban, hogy pontosan tudjuk a gyengeségeinket és jobban kell ellensúlyoznunk őket a továbbiakban” – tekintett előre a szakember.

Forrás: www.formula.hu – RSS